2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több ezren védték a maoista pártvezér szobrát Kínában

2016. február 19. 11:05 MTI

Becslések szerint 10 ezer ember védte Hua Kuo-feng néhai kínai pártvezér frissen avatott szobrát, hogy megvédjék a lebontástól szülőhelyén, az észak-kínai Sanhszi tartományban - számolt be a sina.com hírportál pénteken.

A magas talapzaton álló legalább 5 méteres bronzalak kabátja alatt összegombolt nyakú Mao-zubbonyt visel, karjait hátul összefonva lép. A szobrot Hua Kuo-feng születésének 95. évfordulójára emelték, január 27-én. A születésnap, február 16. után két nappal azonban a helyi hatóságok letakartatták és felállványozták, jelezvén, hogy bontásra kerül. Az online médiában megjelent hírek, fényképek és videofelvételek tanúsága szerint a bontás megakadályozására eleinte több százan, majd több ezren gyűltek össze. Az elégedetlenség helyenként a rendőrökkel való dulakodásba torkollott. Úgy tudni, a tartomány más részeiből is érkeztek tiltakozók. Csütörtökön délután még több száz ember maradt a helyszínen, mert nem hitték el, hogy a bontástól - legalábbis egyelőre - elállt a helyi vezetőség.

Hua Kuo-feng Mao Ce-tung hűséges támogatója és követője volt, aki Mao halála után, állítólag a "nagy kormányos" kiválasztottjaként követte a pártelnöki székben. Ő volt az egyetlen kínai politikus, aki egy időben volt kormányfő, pártelnök és a Központi Katonai Bizottság elnöke. A kulturális forradalom után része volt a négyek bandájának felelősségre vonásában, s bár 2008-ban bekövetkezett haláláig maoista maradt, nevét a kínai történelemben a politikai átmenethez kötik. Szülőhelyén, Csiaocseng megyében különösen nagy tisztelet övezi, 2011-ben "luxus" sírhelyet alakítottak ki a számára 12 millió jüan értékben (515,5 millió forint), részben azért is, hogy növeljék vele a hely turisztikai látogatottságát.

A helyiek egy része összefüggést lát a szoborbontási kísérlet és a múlt havi, arannyal borított Mao-szobor bontása között. Honan tartományban helyi vállalkozók, üzletemberek adományából, csaknem 3 millió jüanból (128,4 millió forint) készült az ülőalakos, 37 méter magas alkotás. Ám később arra hivatkozva, hogy nem volt rá engedély, lebontásra ítélték. Sanhsziban voltak, akik a jelenségből azt a következtetést vonták le, hogy Pekingben nem kívánják a Mao-kultuszt erősíteni.

Mindezzel egy időben a Zsenmin Zsipao című központi pártlap friss írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell erősíteni a kommunista párt központi vezetőségének magja iránti támogatást. A pártpropaganda a Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államelnök és köre mögé való felsorakozást hirdette meg, és mindenféle "frakciózást" károsnak ítélnek. Hszi egyébként nem titkoltan Teng Hsziao-ping néhai befolyásos kínai vezetőnek nagy tisztelője. Annak a határozottan reformista Tengnek, aki annak idején sikerrel érte el, hogy Hua Kuo-feng idő előtt visszavonuljon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Demonstrálók a pártvezér szobránál

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár