Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba

2017. szeptember 13. 08:36

Mai szemmel elsőre elképzelhetetlennek tűnhet, hogy miben is reménykedhetett az a szélhámos, aki egy ország uralkodójának próbálta kiadni magát. Pedig a középkorban – amikor még nem volt sem származást bizonyító DNS-teszt, sem személyazonosságot igazoló fényképes igazolvány – egyáltalán nem számított ritka vállalkozásnak, hogy egy kalandor így próbált koronát vagy épp csak hírnevet szerezni magának.

Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba

A máglyahalált túlélő Jeanne d’Arc

1431. május 30-án a százéves háború legendás hősét, a parasztlányból lett hadvezér Jeanne d’Arcot Rouen városában egy máglyára helyezték, majd eretnekség vádjával megégették. Az akkor mindössze 19 éves lány haláláról egy korabeli krónikás a következőket jegyezte fel: „Végül megégették őt, vagy egy másik nőt, aki olyan volt mint ő, erről sok ember sokféleképpen vélekedik.”

Jeanne d'Arc

A krónikás bizonytalansága jól példázza azt a környezetet, amelyben alig öt évvel az orléáns-i szűz halálát követően, egy másik fiatal hölgy magát Jeanne D’Arc-ként bemutatva sorra járta franciaország nemeseit és városait. Útjai során házasságot kötött egy Robert des Armoises nevű lovaggal és még az igazi Jeanne d’Arc két fiútestvérét is a maga oldalára állította. 1439-ben Orleáns városa 210 livre (a korabeli francia pénz) összeggel jutalmazta meg az imposztort – hálából az angol ostrom idején nyújtott segítségéért.

Az ál-Jeanne d’Arc egészen 1440-ig folytatta a színjátékot, amikor is végül VII. Károly színe elé kerülve bevallotta, hogy egészen addig hazudott kilétéről és az uralkodó kegyelmét kérte. A király megbocsátott az imposztornak, aki ezután békében és nyugodt házasságban élte le élete hátralévő részét.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Sverre SigurdssonII. EdwardII. Alexiosz pénzérméjeI. János sírjaWaldemar brandenburgi őrgrófII. FrigyesLambert SimnelJeanne d'ArcPerkin WarbeckMargit skót királynő
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma