2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öt ok, amiért a kora középkor nem is volt annyira sötét

2016. november 18. 16:20

A karoling reneszánsz

Kis Pipin fia, Károly apja 768-ban bekövetkező halála után testvérével, Karlmannal együtt vezette a Frank Birodalmat, ám 771-től, Karlmann halálától egyedül uralkodott. Több mint 50 hadjáratot vezetett a muszlimok, a bajorok, a szászok és a lombardok ellen, és hódításai következtében Nyugat- és Közép-Európa jelentős része frank uralom alá került. Károly nagy gondot fordított arra, hogy terjessze a keresztény hitet, és 800-ban III. Leó pápa a „rómaiak császárává” koronázta. 

Nagy Károly igyekezett rászolgálni a címre: erősen központosított államot épített, támogatta a római építészeti stílus újjászületését és az oktatási reformot, és gondot fordított az értékes latin szövegek megőrzésére. Kulturális szempontból kulcsfontosságúnak bizonyult a szabványosított írástípus, a karoling miniszkula elterjedése, amely többek között a központozás és a szóközök bevezetésével forradalmasította az írást és az olvasást, és megkönnyítette a kódexek és egyéb dokumentumok létrehozását. A Karoling-dinasztia kihalt, ám a karoling reneszánsz hatása még a reneszánsz idején is érezhető volt. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Al-Hvárizmi szobraKaroling miniszkulaNagy Károly mellszobra az aacheni katedrálisban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár