Sztálinnal emlékeztek az októberi szocialista forradalomra Moszkvában

2015. november 9. 10:22 MTI

Mintegy tízezren vonultak utcára Moszkvában szombaton az orosz kommunista párt felhívására, hogy megemlékezzenek az 1917-es, Lenint és a bolsevikokat hatalomra juttató forradalom 98. évfordulóján. 

Sztálin képe is felbukkant a visszaemlékezésen

A felvonulás a Puskin térről indult és a Tyeatralnaja (Színház) téren, Karl Marx mellszobránál végződött. A felvonulók közül többen Lenin portréjával díszített vörös zászlókat lengettek, míg a rendezvény vezérszónoka, Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt elnöke a "győztes" munkásságot éltette beszédében - számolt be az AFP francia hírügynökség riportere.

Lengtek a vörös zászlók a kommunista felvonuláson

Nem sokkal korábban a moszkvai Vörös téren katonai parádét tartottak az 1941. november 7-i díszszemle emlékére, amikor is a katonák a moszkvai parádéról egyenesen az akkor az orosz fővárostól mindössze néhány tucat kilométerre lévő frontra mentek. A díszszemlén hatezer ember, köztük lovasság, gyalogság és veteránok, valamint ötven korabeli páncélos jármű vett részt. A rendezvényen beszédet mondott Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is. Az 1941-es katonai parádé évfordulóján 2003 óta minden évben tartanak díszszemlét Moszkvában.

Az 1941. november 7-i díszszemle emlékére tartott katonai parádé képei:

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Lengtek a vörös zászlók a kommunista felvonuláson
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma