2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szoros kapcsolatban volt a drogmaffiával a "lyoni hóhér"

2015. július 28. 10:46 MTI

Bolíviai tartózkodása idején szoros kapcsolatban volt a kábítószer-maffiával a második világháború után Dél-Amerikába menekült "lyoni hóhér", a náci háborús bűnös Klaus Barbie, aki egy bemutatásra váró dokumentumfilm szerint a hadsereg, a politikusok és a Roberto Suárez drogkartellje közötti összekötőként segítette a Luis García Meza tábornok vezette katonai államcsínyt, majd a junta működését.

"Ő volt a kapocs" - mondta a dpa német hírügynökségnek Peter F. Müller, az Arte televíziós csatornán szeptember 8-án műsorra kerülő film alkotója. Barbie 1942 és 1944 között volt a Gestapo lyoni főnöke. Egy ottani katonai bíróság 1954-ben távollétében halálra ítélte. A náci háborús bűnös, aki a nyugatnémet és az amerikai titkosszolgálattal is együttműködött, Klaus Altmann nevén élt Bolíviában, ahol támogatókat hajtott fel a Meza-puccshoz.

"Ez, vagyis Barbie szerepe az úgynevezett kokainpuccsban a filmünk központi témája" - mondta Peter F. Müller, aki kollégájával, Michael Muellerrel három évig kutatta a témát, többek között Klaus Barbie feljegyzéseiben. Luis García Meza 1980. július 17-én kaparintotta meg a hatalmat, kegyetlen katonai diktatúrája többek között a kokaincsempészetből származó bevételekből tartotta fenn magát, és aktívan támogatták a drogkereskedők. A baloldali erőket üldözték, az ellenzék több vezető személyiségét megölték.

Roberto Suárezt akkoriban a világ első számú drogkereskedői között tartották számon - nem véletlenül emlegették a kokainkirályként -, de sokszor bukkant fel Bolíviában az akkoriban még csak feltörekvő kolumbiai kábítószer-kereskedő, Pablo Escobar is, aki később minden idők talán leghírhedtebb drogbárója lett. A 2000-ben szívrohamban elhunyt Suárez fia a dpa-nak nyilatkozva megerősítette, hogy apja és Barbie rendszeresen találkozott az 1980-as évek elején.

"Barbie szoros kapcsolatban volt apámmal" - emlékezett vissza Gary Suárez, hozzátéve, hogy apja pedig Escobarral működött együtt. A kábítószer-kereskedelemmel való nyílt kapcsolatai miatt a Meza-diktatúrára nagy nemzetközi nyomás nehezedett, a tábornok végül bő egy év után távozott a hatalomból, utóda egy másik tábornok, Celso Torrelio lett. Az 1983-as demokratikus átmenet után Klaus Barbie-t kiadták Franciaországnak, ahol a világháború idején elkövetett rémtetteiért a polgári bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. 1991-ben halt meg. Luis García Meza elmenekült hazájából, távollétében ítélték el. Brazília 1995-ben kiadta Bolíviának, ahol azóta is börtönbüntetését tölti, egészségi állapota állítólag hetek óta meglehetősen gyenge.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár