Szólította a természet, 49 ezer éves emberi lakóhelyet talált

2016. november 4. 12:20 MTI

Az eddig véltnél akár több tízezer évvel korábban is érkezhettek az első emberek Ausztráliába a tudósok szerint, akik egy barlangban 49 ezer éves emberi lakóhelyet tártak fel. Kidolgozott eszközök és a valaha élt legnagyobb erszényes csontmaradványai is előkerültek a dél-ausztráliai Flinders-hegység egy magasan álló sziklájának barlangjából.

Légi felvétel a Flinders-hegységről

A leletek korát 49 ezer évben határozták meg a kutatást vezető Giles Hamm régész és kollégái, akik csütörtökön számoltak be eredményeikről. Az ausztrál őslakosok, az úgynevezett aboriginal törzsek a világ legrégibb folyamatos civilizációja, az Afrikából először kirajzó emberek leszármazottai a Koppenhágai Egyetem szeptemberben megjelent genetikai kutatása alapján.

A 49 ezer éves emberi lelőhely

A tudósok vitatják, mikor érkezhettek az első emberek a kontinensre, az eddig elfogadott nézet szerint mintegy 50 ezer éve, azonban Hamm szerint a 49 ezer éves dél-ausztráliai emberi település léte arra utal, hogy az első embereknek már jóval korábban el kellett érniük a földrész északi partjait. "Ha csak 50 ezer éve jöttek, akkor nem sok idejük maradt volna, hogy ilyen messze délre eljussanak. Sokkal korábban el kellett kezdődnie a földrész meghódításának, akár 55-60 ezer évvel ezelőtt" - magyarázta Hamm.

Duncan Johnson kutató a barlang feltárásán

Az új lelőhelyen talált csontok arról is árulkodnak, hogy az ember érintkezett a korabeli hatalmas állatokkal, többek között a Diprotodon optatum nevű két méter magas, több mint 2,5 tonna súlyú erszényessel. A tudósok régóta kutatják, milyen lehetett a kapcsolat az óriás és az ember között, ám a magasan fekvő barlangban talált csontok, melyek fiatal állatra vallanak, arra utalnak, hogy az ember vadászott rá, mivel az állat nem lehetett képes a sziklamászásra, csak a vadászok cipelhették fel olyan magasra - mondta Gavin Prideaux paleontológus, a Flinders Egyetem munkatársa.

Így nézhetett ki a Diprotodon optatum

Hamm a Guardiannek azt is elmondta, hogy a régi elmélet szerint a Kelet felől, Afrikából jövő emberek már a szerszámkészítés tudásával érkeztek Ausztráliába. "A barlangban talált, finoman megmunkált kőeszközök szerintünk helyi innováció eredményei, mely az itt élő emberek kulturális fejlődésével alakultak ki" - fogalmazott. A barlangot Hamm és egy helyi törzsi vezető, Clifford Coulthard fedezte fel véletlenül, amikor a hegység szurdokait járták be. "Cliffnek ki kellett szállnia a kocsiból, mert szólította a természet. Egy patakvölgyben sétált felfelé, amikor egy gyönyörű forrást talált, körülötte barlangrajzok" - mesélte Hamm az ABC televíziónak. A kutatócsoport kilenc éven át ásott a barlangban, egy méteres mélységig tárták fel. Nagyjából 4300 tárgyat és 16 emlős állat mintegy 200 csonttöredékét fedezték fel.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A 49 ezer éves emberi lelőhelyDuncan Johnson kutató a barlang feltárásánÍgy nézhetett ki a Diprotodon optatum
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma