2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szándékos szabotázs miatt haltak fagyhalált a Scott-expedíció tagjai?

2017. október 9. 08:25

Robert Falcon Scott és csapata 1912. január 17-én érte el a Déli-sarkot, egy hónappal elmaradva Roald Amundsentől, aki elsőként hódította meg az Antarktiszt. Scott négy társával együtt a jégmezőn vesztette életét, visszaúton a bázisuk felé. A holttestek és a mellettük heverő levelek, naplók felfedezését követően nemzeti hősökként ünnepelték az expedíció tagjait. Újonnan előkerült bizonyítékok arra utalnak, hogy Scotték halálában jelentős szerepe lehetett egyik társuknak is. 

Scott tragédiája ellenére, vagy éppen amiatt rendkívüli ismeretségre tett szert nemcsak hazájában, hanem szerte a világon. A Déli-sarkra 34 nappal az Amundsen vezette norvég csoport után megérkező felfedezőt és társait nyolc hónappal azt követően találták meg, hogy életüket vesztették. A katasztrófával végződő expedíció okaként általában a nem megfelelő szervezést szokták megjelölni, és Scottot magát hibáztatják, ám újonnan feltárt bizonyítékok alapján úgy tűnik, a küldetés második embere, az expedíció hajója, a Terra Nova kapitánya, Edward Evans – nem kizárt, hogy szándékos – hanyagsága okozta a tragédiát – olvasható az Atlas Obscura cikkében.

Scott az expedíció korai szakaszában a következőt írta társáról naplójában: „Teddy Evans egy teljes mértékben jóindulatú kisember, de a közeli ismertség bebizonyította, hogy a saját munkáján kívül minden másban igazi tökfilkó.” Egy levelében arról írt, Evans egyáltalán nem alkalmas parancsnokhelyettesnek. Scott az út egy pontján úgy döntött, a skorbutban szenvedő hadnagyot a Déli-sarkra már nem viszi magával, és visszaküldte a bázisra, azzal az utasítással, hogy küldjön egy kutyás csapatot Scotték után. Evansnek feltehetően nem tetszett, a döntés, tetteiben legalábbis nem sok nyoma volt a Scott által emlegetett jóndulatnak. Nem küldött ugyanis kutyás csapatot Scotték után, visszafelé menet pedig a saját adagjánál többet fogyasztott el a rejtekhelyekre eldugott élelmiszeradagokból, így a túravezetőnek és csapatának jóval kevesebb ételük maradt a visszatéréskor.

Chris Turney, a University of New South Wales professzora által felfedezett dokumentumokban részletesen feltárulnak Evans cselekedetei. „Az új dokumentumok minimum szörnyű vezetésre, legrosszabb esetben pedig szándékos szabotázsra utalnak, amely Scott és négy társa halálához vezetett” – áll egy Turney által kiadott közleményben. „A dokumentumokból az is kivehető, hogy a nyilvános adatok az idők folyamán hogyan változtak az expedícióról szóló beszámolókban, és hogy miért oszlatták fel a [tragédia okainak felgöngyölítésével megbízott] vizsgálóbizottságot hirtelen még azelőtt, hogy elkezdhették volna a munkát” – olvasható Turney véleménye a témának tanulmányt szentelő kutató közleményében. Evans később szép karrier futott be: tengernagy lett a brit haditengerészetnél, és a Lordok Házába is bejutott. 1957-ben hunyt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Teddy Evans

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár