2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Srebrenica miatt csap össze az ENSZ-ben Oroszország és a Nyugat

2015. július 1. 11:12 MTI

Vita támadt a nyugati hatalmak és Oroszország között az ENSZ Biztonsági Tanácsában a srebrenicai tömegmészárlás 20. évfordulója előtt arról, hogy a nyolcezer boszniai muszlim meggyilkolása népirtás volt-e.

Az AP amerikai hírügynök tudósítója szerdán két rivális határozattervezetről számolt be. A brit javaslat, a legsúlyosabb jelzőkkel ítéli el a srebrenicai népirtást. Emlékeztet arra, hogy a délszláv háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2004-ben, a Nemzetközi Bíróság pedig 2007-ben már kimondta: az 1995. júliusi vérengzés genocídium volt.

Az Oroszországhoz a közös vallás miatt közel álló Szerbia azonban nem ismeri el, hogy népirtás történt volna. Tomislav Nikolic szerb elnök 2013-ban bocsánatot kért a Srebrenicában történtekért, de kijelentette, hogy a bűncselekményeket "a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el". Hasonló kijelentést tett nemrég Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is. Szerbiában több tüntetés volt már az ellen, hogy népirtásnak nevezzék a több ezer fegyvertelen boszniai muzulmán meggyilkolását.

Oroszország határozattervezete ezzel szemben hasonló jelzőkkel ítéli el "a nemzetközi közösség számára aggodalomra okot adó" bűncselekményeket, amelyeket a volt Jugoszlávia területén történt konfliktusokban követtek el különböző etnikai vagy vallási hátterű személyek ellen. Ezzel Moszkva általánosan felelőssé teszi a szerbek mellett az atrocitásokat elkövető muszlim és a horvát bűnösöket is. A tervezetben nem szerepel a népirtás szó.

Az ENSZ Közgyűlése szerdán tart megemlékezést a srebrenicai tömegmészárlásról, a BT pedig július 7-én, de hogy utóbbi megszavaz-e bármilyen határozattervezetet, az kétséges, mivel Nagy-Britannia mellett két másik nyugati nagyhatalomnak (az Egyesült Államoknak és Franciaországnak), valamint Oroszországnak és Kínának is vétójoga van a testületben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár