Római kori erőd kapujának tornyát tárták fel Környén

2016. július 29. 14:25 MTI

Környén, a plébánia udvarán feltárták a település alatt lévő római kori erőd, Vincentia kapujának tornyát. Szabó Ádám, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa elmondta, célzottan keresték a most magtalált tornyot, ugyanis 2013-ban már előkerült az építmény párja.

A környei erőd tornyának feltárása

A két torony fogta közre az erőd kapuját. A tornyokat négy méter vastag alapozással készítették, faragatlan terméskő közé oltatlan meszet szórtak, majd vízzel meglocsolták. Az oltott mész összefogta a köveket, így rövid idő alatt szilárd falburkolatot alakíthattak ki. A fal külső oldalát faragott kövekkel borították, ehhez korábbi épületek, szobormaradványok szabályos köveit is felhasználták.

Szabó Ádám hozzátette, a Magyar Nemzeti Múzeum az 1930-as évek vége óta folytat tervszerű ásatásokat a területen. A most előkerült pénzérmék is alátámasztják, hogy az erődöt a 360-as években építhették, száz évvel a római birodalom bukása előtt. Vincentia első falait és bástyáit akkor találták meg, amikor a halastavat leengedték. A falak zavarták a halgazdaságot, ezért fel akarták robbantani a maradványokat. A lelet értékét felismerve a község akkori főjegyzője értesítette a Magyar Történeti (ma Nemzeti) Múzeumot, melynek munkatársai megakadályozták a további pusztítást.

Az azóta végzett kutatások alapján kiderült, a Pannóniában épült 5-6, úgynevezett belső-erőd közül a környei a legnagyobb, a falak több, mint 90 ezer négyzetméternyi teret fogtak közre. Az erődön átfolyt az Által-ér, a létesítményben sok állatot tartottak. A létesítmény nagy kiterjedése ellenére a belső-erődök közül a ásatásra a legkedvezőtlenebb, mert a falu teljesen ráépült a római romokra, így egybefüggő feltárás nem végezhető - ismertette Szabó Ádám.

A római falak az 907-es bánhidai csata idején még álltak, erről számolt be Kézai Simon a Gesta Hungarorumban; "Ezt a Szvatoplukot azután a magyarok... váratlan rajtaütéssel a Rákos folyónál, Bánhida mellett egy bizonyos városban, melynek még most is állnak romjai egész hadseregével együtt megsemmisítették... E város romjai még ma is láthatók". 

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma