2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ritka fotók az amerikai polgárháborúban harcoló gyermekekről

2017. július 12. 17:22

Ha egy háborúra vagy polgárháborúra gondolunk, általában érett korú férfiak csatái villannak az eszünkbe, és csak ritkán gondolunk arra, hogy a véres ütközetekben sok esetben tizenévesek, sőt gyermekek is felbukkanhattak, hol dobosként, hol hírvivőként, ám nem egy esetben fegyvert szorongatva. A több mint 600 ezer emberéletet követelő amerikai testvérháborúban (1861-1865) a becslések szerint több mint negyedmillió 18 éven aluli gyermek szolgált az Unió vagy a Konföderáció oldalán. Sokuk a tíz éves kort sem lépte át ekkor. A legtöbbjük – akik már közelebb voltak a 18 évhez – hazudott a koráról, ám később szinte mindegyikük megbánta, ugyanis kiderült: a háború mégsem olyan jó móka. A véres shiloh-i csatát is megjáró, 15 éves Elisha Stockwell később így írt élményeiről: „ahogyan ott fekszünk a földön, és a lövedékek repkednek felettünk, gondolataimban hazatérek, és arra gondolok, milyen bolond is voltam, hogy eljöttem otthonról ide a zűrzavarba. Most már nagyon örülnék, ha édesapám utánam jött volna akkor.” A képeken is látható John Clem mindössze kilenc éves volt, amikor elszökött hazulról, és beállt a 22. michigani önkéntes ezredbe. Ő is részt vett a Shiloh melletti csatában, ami kis híján az életébe került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A konföderációs hadsereg dobosai kilenc csatát jártak megA 12 éves Johnny Clem tiszti egyenruhában (1863)Johnny Clem túlélte a háborút annak ellenére, hogy a konföderációs katonák egyszer foglyul ejtettékA U.S.S. New Hampshire fedélzetén a dél-karolinai Charleston kikötőjébenWilliam Black tudomásunk szerint a legfiatalabb katona volt, aki harc közben sérült meg. 12 éves volt, amikor a karján eltalálta egy gránátrepesz.Egy fiatal afro-amerikai fiú egy unionista tiszt mellettEgy, az Unió oldalán harcoló fiatal 1861 utánEgy könyvet tart a kezében a Konföderáció egyenruhájában pózoló srácJimmy Doyle dobosfiúként vett részt a harcokban, 1863-ban megsérültEgy utólag kipirosított arcú, fiatal fiú a dobfelszerelésévelEgy afro-amerikai gyermek egy festett háttér előtt a hadsereg szolgáinak ruházatábanDobosfiú konföderációs gyalogos egyenruhábanLuzerne Todd, a 23. New York-i gyalogezred őrmestere egy ismeretlen arfo-amerikai gyermekszolgávalUnionista dobosfiúAz Unió egyenruhájában lévő, washingtoni fiúUnionista dobosfiú

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár