Ördöginek nevezte Mao Ce-tungot, kirúgták a tisztviselőt

2017. január 17. 13:58 MTI

Azonnali hatállyal menesztették állásából egy észak-kínai állami médiacég igazgatóhelyettesét, mert “helytelen” megjegyzéseket tett a kommunista Kína megalapítójára és első vezetőjére, Mao Ce-tungra a közösségi médiában – közölte hétfőn éjjel a médiacég.

Mao Ce-tung

A vétkes, Zsu Csun-hi a Weibón – a “kínai Twitteren” – ördöginek bélyegezte Maót, a születésnapja körüli évenkénti hajcihőt pedig “a világon a legnagyobb imádat-megnyilvánulásnak” minősítette. Volt munkahelyének hivatalos közleménye szerint Zsut azért menesztették, mert “helytelen megjegyzéseket tett közzé”, és mert “súlyosan megsértette a politikai fegyelmet”. A nyilatkozat szövege szerint Zsu Csun-hinak "mélyen el kell töprengenie hibáin.” Zsu Weibo-oldalát a hatóság törölte a világhálóról, ám megkésve: posztjai köröznek a neten. 

Mao Ce-tungot már életében hatalmas személyi kultusz övezte. Alakját azóta is nagy tiszteletben tartja a Kínai Kommunista Párt, emléke nem halványul, már csak azért sem, mert ő látható minden bankjegyen. 1976-ban halt meg.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma