2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nyolcezer éve sütötték az első omlettet Európában

2015. május 22. 08:48

Több ezer évvel megelőzték kortársaikat a mai bulgáriai Jabalkovo melletti neolitikus településen élők, akik már nyolcezer évvel ezelőtt háziasították a tyúkokat, eddig ugyanis azt gondolták a szakemberek, hogy a szárnyasok tartása a kora középkorban terjedt el az öreg kontinensen.

Kraszimir Lesztakov, a Szófiai Egyetem régésze munkatársaival 2000 és 2012 között tárták fel a Kr. e. 7 ezerre datálható újkőkori települést. „Az első omlettet (Európában) nyolcezer évvel ezelőtt Jabalkovóban fogyasztották el” - magyarázta a kutató. Rámutatott, hogy a mai Bulgária déli részén található Haskovo tartományban élők már nyolcezer évvel ezelőtt háziasították a tyúkokat, amely felfedezés gyakorlatilag régészeti áttörésnek számít.

Mindezidáig ugyanis úgy vélték a szakemberek, hogy Európába először az arab invázió után kerültek a háziasított szárnyasok a kora középkorban (bár maradtak fenn bizonyítékok arról, hogy az ókori görögök és rómaiak is tartottak tyúkokat). A régészeti leletek szerint nyolcezer évvel ezelőtt a jabalkovóiak egy nagyobb testű, röpképtelen tyúkfajtát tartottak. A neolitikus város az egyik legnagyobb városnak számított a Balkán-félszigeten, az Anatóliából származó lakosok száma a több tízezer főt is meghaladta.

A régészek a leletek alapján biztosra mondják, hogy az ősi településen a csirkék mellett már domesztikált sertéseket is tartottak, alkoholt állítottak elő, fehér és sárga sajtot készítettek, valamint minden bizonnyal kecske, juh és szarvasmarhacsordák lepték el a város melletti mezőket. És ez még nem minden: Jabalkovo lakói a rézolvasztást is ismerték, vagyis itt jelent meg elsőként a kohászat Európában.

További különös tény, hogy Haskovo tartomány neolitikus lakóinak génjei egészen a mai lakosokig elvezethetők, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy az itt letelepedett anatóliaiak nem vándoroltak tovább, s leszármazottaik ma is ezen a helyen élnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár