Mit tartalmazott a titkos Bethlen-Peyer paktum?

2016. december 22. 10:37 MTI

Kilencvenöt éve, 1921. december 22-én írta alá Bethlen István kormányfő és Peyer Károly, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vezetője azt a titkos megállapodást, amely megkötésekkel ugyan, de lehetővé tette az MSZDP visszatérését a magyar politikai közéletbe.

Bethlenék

Az első világháború kataklizmáját, a Tanácsköztársaság rövid regnálását és a trianoni traumát követő időszakban a politikai vezetés, élén Teleki Pállal, Bethlen Istvánnal és a kormányzó Horthy Miklóssal a konszolidációt tekintette legfontosabb feladatának. Az ország területi és gazdasági veszteségei miatt elodázhatatlanná váltak a komoly változások.

A Tanácsköztársaság bukását követően a szociáldemokraták népszerűtlenné váltak, a politikai közéletnek nem lehettek teljes jogú szereplői, a vezetőség - így az elnök, Peyer Károly is - egy időre elhagyta az országot. Bethlen István, aki 1921-ben váltotta a miniszterelnöki székben Teleki Pált, egységes kormányzati háttér kialakítására törekedett, így kovácsolta össze 1922-ben az Egységes Pártot (hivatalos nevén: Keresztény-Keresztyén Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt), amely nevével ellentétben soha sem volt egységes.

Bethlen a kényelmes többség birtokában nekiláthatott reformjainak, az ország csatlakozott a Népszövetséghez, jelentős kölcsönökhöz jutott. Ehhez azonban még egy lépést meg kellett tennie: mivel külföldről nézve elfogadhatatlan volt, hogy a munkásságnak nincs érdekképviselete, kompromisszumot kellett kötnie Peyer Károllyal.

A titkos tárgyalások 1921. december 8-án kezdődtek és két héttel később, december 22-én írták alá a "kiegyezésről" szóló, szintén titkos dokumentumot. A megállapodás értelmében a kormány elismerte a szociáldemokrata pártot, mint politikai tényezőt. Visszaállították a gyülekezési jogot, bár a gyűlések rendezését szigorú feltételekhez kötötték. Kimondták, hogy a szakszervezetek nem folytathatnak politikai tevékenységet, és továbbra is kormányellenőrzés alatt maradnak, fennmaradt az internálás lehetősége, de "a minimumra redukálva", és csökkentették a rendőri felügyeletet és a jelentkezés kényszerét is.

Bethlen vállalta, hogy a kormány megalkotja az aggkori nyugdíjról, a rokkantbiztosításról, az özvegyek és az árvák biztosításáról, valamint a munkásbiztosításról szóló törvényeket. A kormány feloldotta a szakszervezetek és egyesületek betétjeinek zárolását, kikötötték viszont, hogy bizonyos ágazatok dolgozói nem sztrájkolhatnak.

Az MSZDP lemondott a köztársasági eszmét hirdető propagandáról, a radikális ellenzéki szerepről, a kormány külpolitikájának bírálatáról. Az MSZDP vállalta, hogy testvérpártjaival való kapcsolatában cáfolja a fehérterrorról szóló híreket és úgymond hiteles képet ad Magyarországról, mindenekelőtt a Népszava hasábjain. A párt nevesebb tagjainak emellett a megállapodás tényéről szóló cikket kellett megjelentetniük a külföldi szociáldemokrata lapokban.

A részleteket illetően titkos megállapodás három éven át maradt titokban, amikor is a Népszavában nyilvánosságra hozták. A paktum felháborodást váltott ki a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban, bírálói szerint ugyanis a párt túl nagy engedményeket tett a kormány felé, a (városokon kívüli) nyílt szavazás és a kedvezőtlen politikai feltételek miatt nem tudta megfelelően ellátni a munkásság érdekeinek védelmét és képviseletét.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma