Miért féltek az ősi civilizációk a napfogyatkozástól?

2017. augusztus 17. 08:33

A teljes napfogyatkozások a történelem során mindig is csodálatot és áhítatot váltottak ki az emberekből. A természeti jelenségre történő első utalás mintegy 5 ezer évvel ezelőttre datálható. Az Egyesült Államokban augusztus 21-én bekövetkező teljes napfogyatkozás megfigyelői, valamint a több ezer évvel ezelőtti nézők között van egy nagy különbség. Míg előbbiek már csak elképedve fogják bámulni a ritka látványosságot, több ezer évvel ezelőtt még a félelem is munkálkodott az emberekben, amikor a Hold a Nap és a Föld közé ékelődött. 

Miért féltek az ősi civilizációk a napfogyatkozástól?

E. C. Krupp, a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium igazgatója szerint bőséges történelmi és etnográfiai adattal rendelkezünk arról, hogy világszerte hogyan reagáltak különféle kultúrához tartozó népek a napfogyatkozásra. Az ókorban az emberek – akiknek az élete még nagymértékben függött az évszakok váltakozásaitól – a napfogyatkozást minimum a kozmikus rendben megjelenő komoly zavarként, de adott esetben akár a világvége közeledtének félreérthetetlen jeleként is értelmezhették.

A napfogyatkozás égi szférákban zajló katasztrófaként való értelmezése különösen a primitív (mai szóval hagyományos, vagyis a városi civilizáció kialakulása ellenére vadászó-gyűjtögető-halászó életmódot folytató) kultúrák körében volt elterjedt, akik számára a Nap és a Hold feltehetően természetfeletti entitásként (sőt, olykor egyenesen istenként) jelent meg – fejtette ki Krupp a Live Science-nek. Miután megszokták, hogy a Nap minden nap felkel, majd lemegy, nem csodálkozhatunk azon, hogy a természet rendjének felbomlásaként értelmezték az égitest hirtelen, megmagyarázhatatlan módon való eltűnését.

Krupp szerint számos korábbi magyarázat úgy tartotta, hogy egy mitológiai lény falta fel a napot. Ez az elképzelés az eltakart égitest formájának a napfogyatkozás első szakaszában megfigyelhető látványából eredt, tekintve, hogy a Nap úgy nézett ki, mintha kiharaptak volna belőle egy darabot. A napfaló szörny a helyi tradícióktól függően más és más alakot öltött: míg a vietnamiak hitvilága szerint egy béka-, az Andokban élők szerint egy oroszlán- vagy pumaszerű lény csócsálta meg az égitestet. 

A viking mitológiában két természetfeletti képességekkel rendelkező farkas, Sküll és fivére, Hati az égen át üldözték a Napot és a Holdat. A nap- vagy holdfogyatkozás akkor következett be, ha egyikük elfogta valamelyik égitestet, amelyet megpróbált elfogyasztani. A holdfogyatkozás esetében narancsvöröses színe miatt úgy tartották, a Hold vérzik.

Kínában a Napot elfogyasztó mitológiai lény egy „mennyei kutya” volt. Nem véletlen, hogy a mai mandarinban a nap- és holdfogyatkozás szavak eredete a „si”, vagyis „megenni” tőre vezethető vissza. A majáknál a Napot „csillagdémonok” falták fel, amelyeket gyakran hatalmas kígyókként vagy rovarokként ábrázoltak. A maja feljegyzésekből világosan kiderül, hogy ezek alatt valójában a többi bolygót, például a Vénuszt és a Merkúrt értették, amelyek rövid időre láthatóvá váltak a sötét nappali égbolton. „Hirtelen ott volt valami, aminek nem kellett volna ott lennie, általában a Nap közelében – így aztán [a jelenségért] a Mexikó középső területein élő emberek közül sokan a bolygókat tették felelőssé” – fejtette ki Krupp.

Létezik egy híres fotó, amelyet az amerikai fényképezés úttörője, Edward Curtis készített valamikor 1910 és 1914 között. A képen az Egyesült Államok északnyugati részén, a Csendes-óceán partvidékén élő kvakiutl törzs tagjai láthatók, amint holdfogyatkozás közben rituális táncot járnak, de hasonló szertartást végeztek a jóval ritkább napfogyatkozások idején is.

Curtis fotója

Krupp szerint az ilyen rituálék a hagyományos társadalmak esetében csaknem univerzálisan megfigyelhető választ tükröztek. A világ rendjét veszély fenyegeti, mivel valaki fel akarja falni a Napot vagy a Holdat, ebben az esetben pedig a különféle népek úgy érezték, nekik kell valamit tenniük annak érdekében, hogy a kizökkent idő helyrebillenjen. A kvakiutlök esetében ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy holdfogyatkozás idején tüzet raktak és hangos kurjongatások közepette táncoltak, remélve, hogy ennek segítségével el tudják üldözni a Holdat megenni szándékozó égi lényt.

Emellett voltak olyan népek, amelyet fegyverekkel lőttek az égbe, vagy nyilakat szórtak a feltételezett szörny felé annak elijesztése érdekében, míg mások az égitestek „meggyújtása” érdekében küldtek tüzes nyilakat az ég felé, hogy a Nap és a Hold újra régi fényükben ragyoghassanak. A lehető legnagyobb hangerővel történő üvöltözés rítusa is legalább kétezer éves. Mezopotámiában például egy démon ártó cselekedetének tulajdonították a jelenséget, a papok pedig igyekeztek minél nagyobb zajt csapni, hogy elűzzék a fenevadat.

Az emberek sok helyen – például Dél-Amerika és Ázsia bizonyos területein – manapság is edényeik és serpenyőik ütögetésével reagálnak a napfogyatkozásra. Még a világ legnépszerűbb, nagyközönség által látogatható csillagvizsgálója, a Griffith Obszervatórium munkatársai is – amellett, hogy megfigyelik a jelenségeket – ily módon cselekszenek a nap- vagy holdfogyatkozás tetőpontján, mivel tudják, felelősségük van annak biztosítása tekintetében, hogy az égitestek visszatérjenek a helyükre – fejti ki viccelődve Krupp.

Magazin

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Curtis fotója
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma