„Mi a helyzet, professzor? Nem tud számolni?” – zenész is lehetett volna Einsteinből

2017. február 7. 13:55

Mindenki ismeri – még ha nem is minden elemében érti – Albert Einstein tudományos munkásságát. Azt azonban kevesebben tudják, hogy mekkora zenerajongó volt. Ritkán hagyta el otthonát hegedűje nélkül, és a zene még néhány elméletének kidolgozásában is segítette. 

Einstein hegedül

A svájci szabadalmi ügyintézőt a speciális és általános relativitáselmélet kidolgozójaként, a világ leghíresebb egyenlete, az E = mc² megalkotójaként ismerte meg a világ, és neki köszönhető, hogy ma már másképpen gondolkodunk az időről, a tömegről és az energiáról, mint korábban. Neve gyakorlatilag a zseni szinonimájává vált. 

Elsa Einstein azonban egy alkalommal bizalmasan megsúgta egy látogatójának, hogy nem elsősorban mindent elsöprő géniusza miatt lett szerelmes unokatestvérébe, Albertbe, hanem mert „annyira szépen játszotta Mozartot a hegedűn”. Einstein számára a zene egyáltalán nem volt mellékes a munkája szempontjából sem. Elsa szerint, aki 1919-ben ment hozzá Eisteinhez (ő már a férfi második felesége volt), a zene segített férjének a teóriáin való elmélkedésben. Munkáját gyakorta szakította meg azzal, hogy „lejátszott néhány akkordot a zongorán, feljegyzett valamit, majd visszatért a tanulmányaihoz”. A fizikus egy alkalommal kijelentette, hogy ha nem tudós lenne, bizonyosan zenésznek állt volna. „Az élet zene nélkül elképzelhetetlen számomra. A zenében ábrándozom. A zenében kifejezve látom az életemet...Életemben a legtöbb élvezetet a zenétől kapom.” 

A kis Albert hatéves volt, amikor édesanyja, a képzett zongorista Pauline beíratta hegedűórákra. A kisfiú zenei tanulmányait kötelességként fogta fel, egészen addig, míg 13 évesen fel nem fedezte Mozart hegedűszonátáit. Ettől a pillanattól kezdve a zene a szenvedélyévé vált. Mozart – Bach mellett – élete végéig a kedvenc zeneszerzője maradt. Einstein több életrajzírója szerint ez nem volt véletlen: a két komponista ugyanazt a tisztaságot, egyszerűséget és tökéletes megkomponáltságot képviselte a zenében, mint amit Einstein keresett a maga elméleteiben. 

Ez magyarázza azt is, hogy az eruptívabb, kaotikusabb, érzelemdúsabb 19. század végi zene – amelyet például Wagner képviselt – jóval távolabb állt tőle, sőt, a német zeneszerzőt állítása szerint egyenesen undorral hallgatta (ez az értékelés persze összefügghetett Hitler Wagner-imádatával). A tudós igyekezett az otthonán kívülre is magával vinni kedvenc, ütött-kopott tokban tárolt hegedűjét. Einstein számos hangszert elhasznált élete során, ám állítólag mindegyiket ugyanúgy Linának – a hegedű szó rövidített formája – becézte. Utazásai során gyakorta magával vitte a hangszerét, és zenészbarátaival is megoszthatta zene iránti rajongását.

Az 1930-as években a New Jersey-i Princetonban letelepedő házaspár új otthona szerda esténként kamarazenei előadásoknak adott otthont. A zenés est állandóságot jelentett Einstein életében. Ha szükség volt rá, átrendezte napirendjét, hogy a szerda estéje szabad legyen. Halloweenkor a gyerekek gyakran élvezték rögtönzött hegedűszólóit, karácsonykor pedig a betlehemesekhez szállt be zenélni.

Mivel sajnálatos módon nem maradt fent hangfelvétel Einstein játékáról, a kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, vajon jó hegedűs volt-e a tudós. Vannak képek, amelyek arról árulkodnak, hogy nem volt a hangszer mestere: az egyik fotón rosszul tartja a hegedűjét, és még a vonót sem a legadekvátabb módon használja. Einstennek a ritmussal is gondjai voltak. A legenda szerint egy alkalommal, amikor egy vonósnégyesben játszott Fritz Keislerrel, és sokadszorra is rossz ütemnél lépett be, a hegedűvirtuóz megkérdezte tőle: „Mi a helyzet, professzor? Nem tud számolni?”

Ha a minőséggel akadtak is gondok, azzal nem lehetett vádolni Einsteint, hogy ne tette volna bele a lelkét a zenébe. 16 évesen azt írták róla játéka meghallgatását követően, hogy „mély átérezéssel” játszott el egy adagiót Beethoven egyik hegedűszonátájából. Később egyik barátja kifejtette,hogy „sok zenésznek van sokkal jobb technikája, de úgy gondolom, senki sem játszott még nagyobb őszinteséggel vagy mélyebb beleéléssel”. Einstein szinte élete végéig zenélt. Csak akkor tette le végleg a hegedűt, amikor idős korában bal keze állapota már nem engedte meg számára, hogy a korábbi színvonalon játsszon. Zene iránti szenvedélyét azonban ekkor sem veszítette el.

Egy 1955 áprilisában, nem sokkal a tudós halála után megjelent életrajzban a szerző, Jerome Weidman beszámolt egy érdekes történetről. Egy elegáns vacsorán kényszerűségből kamarazenét hallgatott, ám a szünetben bevallotta a mellette ülő férfinak, hogy gyakorlatilag botfülű. „Most akkor velem jön” – jelentette ki  Einstein, és egy emeleti szobába vezette a férfit, amely tele volt hanglemezekkel. Einstein lejátszott rövid részleteket a kor nagy popsztárjai, többek között Bing Crosby és Enrico Caruso dalaiból, majd megkérte, hogy énekelje el a hallottakat, hogy így képezze a hallását. Amikor a tudós végre elégedett volt a hallottakkal, visszatértek a többiekhez, ahol – nagy megdöbbenésére – Weidman már képes volt élvezni egy Bach-művet.  Később a hostess megkérdezte, hol volt a két férfi. Einstein azt válaszolta, hogy „a legnagyszerűbb dolgot tették, amire egy férfi csak képes lehet”: megnyitották „a szépség határvidékének egy újabb darabját”.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma