2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mesterséges római kori tavat találtak Angliában

2014. november 11. 12:11

Az angliai Sussex megyei Barnham mellett egy mesterséges római kori tavacskát, valamint több tucatnyi leletet fedeztek fel brit régészek, írja a BBC. A szakértők szerint ókori szemetesként használt gödrök sorakoznak a területen, ahol néhány padlófűtéses római épületet is feltártak.

A Nyugat-Sussex Megyei Tanács szóvivője szerint egy római település nyomai körvonalazódnak a Barnham melletti lelőhelyen. Az elmúlt hat hétben a terület "ontotta magából" az i. sz. első századból való kerámiadarabokat, amelyeket a kutatók korabeli szemetesgödrökben fedeztek fel. A források szerint a területen álló kisváros története még az i. e. 43-as római hódítás előtt, a vaskorban kezdődött.

Az egykori Angels and Hyde nevű óvoda területén zajló ásatási munkák vezetője, John Mills elmondta, "jól látható, hogy minden egyes lelet, illetve szemetesgödör tele van szürkés iszappal, tehát minden valószínűség szerint egy feltöltött területen állunk." A szakértők szerint ezen a helyen valaha egy sekélyebb medrű tavacska állhatott, amely körül több lakos is egy-egy szemetesgödröt ásatott, ahová a háztartási hulladékát temette.

A töredékek vizsgálatai alapján a régészek megállapították, hogy a helybeli lakosság kerámiája a közeli Arun-völgyben működő égetőkemencéből származik. Több padlófűtéses római kori épületet is feltártak, ami egyértelműen arra utal, hogy a közelben valamilyen fontos, valószínűleg katonai célú épület állt, tette hozzá Mills.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár