Mégsem Malevics festette a Fekete négyszög, vörös négyzet című alkotást

2017. november 13. 10:43 MTI

Hamisítvány az a Kazimir Malevicsnek tulajdonított kép, amelyet 2014-ben egy magánalapítványtól kapott ajándékba az egyik németországi tartomány műgyűjteménye. Az ajándék nem jött egyedül, kaptak mellé még 40, szintén Malevics munkájának gondolt grafikát. Lesz mit nyomozni.

Fekete négyszög, vörös négyzet és Kazimir Malevics
A Fekete négyszög, vörös négyzet című alkotás és Kazimir Malevics

Kiderült, hogy hamisítvány a Kazimir Malevics absztrakt orosz-szovjet festőnek tulajdonított kép, a Fekete négyszög, vörös négyzet. Külön érdekes a festménnyel kapcsolatban, hogy még 2014-ben kapta ajándékba az Észak-Rajna-Vesztfáliai Tartományi Műgyűjtemény (Kunstsammlung NRW) egy magánalapítványtól. És még odaadtak vagy 40, szintén Malevicsnek tulajdonított grafikát.

A Fekete négyszög, vörös négyzet című olajfestmény, amelyet Malevics szuprematista korszaka egyik remekművének tartottak, dollármilliókat érne, ha valódi lenne.

Természettudományos anyagvizsgálatokkal derítette ki két szakértői csoport, hogy a 1915-re datált festmény hamisítvány, valószínűleg 1972 és 1975 között készült. A vizsgálatok eredményét alátámasztja a festési technika is, amit egyébként más szakértők vizsgáltak. Összehasonlították egy bizonyosan valódi Malevics-festménnyel, és megállapították, hogy más-más technikával került a vászonra a festék a két festménynél.

A düsseldorfi múzeum logója

Amúgy a 2014-es ajándékozási szerződés is kötelezte a düsseldorfi intézményt a kép eredetiségének vizsgálatára. A Dr. Harald Hack Alapítványtól ajándékba kapott festmény éveken át kölcsönben volt a ludwigshafeni Wilhelm Hack Múzeumban. Így utólag már szerencsétlennek tűnik, hogy a múzeum logóját éppen ez a festmény ihlette. A képet amúgy 1975-ben dokumentálták először egy Malevicsről szóló könyvben.

Az értékesnek gondolt festmény mellé ajándékba kapott 40 grafika eredetisége is kétséges, de a rajzok vizsgálata még tart. A Malevics-hamisítványok nem ritkák, az orosz avantgárd általában is gyanús terméknek számít a műkincspiacon. A forradalmi idők orosz művészeinek hamisított képeivel hamisítóbandák csalárd módon dollármilliókhoz jutottak a hidegháború korszaka óta.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A düsseldorfi múzeum logója
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma