2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megnyitotta kapuit az első csehszlovák elnök, Masaryk magánkönyvtára

2017. november 8. 16:44 MTI

Nyolcvanöt év után nyilvánosan is hozzáférhető Tomás Garrique Masaryknak (1850-1937), Csehszlovákia első köztársasági elnökének személyes könyvgyűjteménye és levéltára.

A mintegy 185 ezer kötetnyi könyv és több mint kétezer doboz levéltári dokumentum a hétfőn megnyílt Tomás Garrique Masaryk Könyvtárban kapott helyet, amely a cseh tudományos akadémia egyik új épületében található a cseh főváros Liben kerületében.

„Masaryk gyűjteménye nagy jelentőségű kulturális örökség. Most első ízben tanulmányozhatják az érdeklődők a gyűjteményben található könyveket és dokumentumokat” - nyilatkozta Lubos Velek, a Masaryk Intézet és a cseh tudományos akadémia levéltárának igazgatója újságíróknak.

A gyűjteményben számos fontos, a Masaryk családra, egyes tagjaira, valamint az elnök legközelebbi munkatársaira, például utódjára, Edvard Benesre vonatkozó dokumentumok is megtalálhatóak - fejtette ki Velek. Megjegyezte: Csehországban ma ez a legnagyobb nyilvánosan kutatható magánarchívum.

Az egykori csehszlovák államfő 1932-ben amerikai mintára alapította meg Prágában a Tomás Garrique Masaryk Intézetet és neki ajándékozta teljes magánlevéltárát és könyvgyűjteményét, amely akkoriban még több mint 200 ezer kötetet számlált.

A második világháború és a szocialista rendszer idején a könyvtár nyilvánosan nem volt hozzáférhető. A rendszerváltás után is több mint két évtizedig tartott, míg a könyvtár anyagát rendezték és felépült számára egy új, korszerű székhely is. A székhely létrehozása 37 millió koronába (429 millió forint) került, amelynek több mint felét a tudományos akadémia állta.

Az 1993-ban függetlenné vált Csehország két eddigi elnökének szintén működik könyvtára. A Václav Havel Könyvtár alapvetően a volt államfő, drámaíró és emberi jogi harcos (1936-2011) szellemi hagyatékát gondozza. A Václav Klaus Intézet a második cseh köztársasági elnök, Klaus munkássága anyagainak gondozása mellett az egykori államfő mai közéleti tevékenységét is szervezi. Milos Zeman (1944-) jelenlegi cseh államfő szóvivője szerint nem tervezi hasonló intézmény létrehozását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Masaryk és Benes

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár