Mandzsúriai alagutaktól az öngyilkosságig – a fél világot bejárta az elfeledett magyar mérnök

2017. január 13. 09:37 MTI

Nyolcvankét éve, 1935. január 13-án halt meg Gubányi Károly mérnök, utazó, a bakonyi vasút tervezője, aki részt vett a mandzsúriai vasút építésében is. Gubányi nem csupán tehetséges mérnöknek és ügyes gazdálkodónak bizonyult, írói vénával is meg volt áldva.

Gubányi Károly és a bakonyi viadukt

1867. szeptember 9-én született a Nógrád vármegyei Jobbágyiban, egy földbirtokos fiaként. Budán érettségizett, majd beiratkozott a Királyi József Műegyetem kultúrmérnöki karára, ahol 1890-ben szerzett oklevelet. Az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal munkatársaként kapott megbízást a Győrt Veszprémmel összekötő vasútvonal legszebb részén, a bakonyi Cuha-patak völgyén átvezető pályaszakasz megépítésére, a munkát barátjával, Szentgáli Antallal együtt vállalták el. A Cuha-patak szűk, nagy esésű, néhol erősen kanyargó szurdokvölgyében a vasútépítés rendkívüli műszaki felkészültséget igényelt. A pályát gyakran a meredek hegyoldalak szikláinak lerobbantásával alakították ki, három alagutat és egy viaduktot építettek. A vadregényes tájat átszelő, 1896-ban átadott, 73 km hosszú vasútvonal ma is lenyűgöző látványt nyújt.

A bakonyi vasút építésekor találkozott újra egykori műegyetemi tanárával, a földrajztudós Lóczy Lajossal, akinek kelet-ázsiai élménybeszámolói felkeltették az ambiciózus fiatal mérnök érdeklődését, és elhatározta, hogy Kínába utazik. Az Egyesült Államokban, Hawaiiban és Japánban tett "kis" kitérő, féléves utazás után, 1897. augusztus 2-án érkezett Sanghajba, hogy bekapcsolódjon a kínai vasút építésébe. A munkát Vlagyivosztokban kezdte meg, majd egy dúsgazdag kínaival társult a mandzsúriai vasútvonal alagútjainak megépítésére.

Kezdetben orosz, kínai és koreai munkásokból álló nyomvonalkitűző, majd pályatestépítő csapatot vezetett a Tahejas folyó völgyében. Első önálló vállalkozói feladataként egy közel 30 méteres sziklabevágást kellett kialakítania a Van-lun-hoi-hágó keleti lejtőjén. Ezt követően vállalta el a Cseng-lung-cse-hágó alatti 130 méter hosszú alagút megépítését, amellyel 1901-1903 között, két év alatt elkészült. Szakismeretével, jó munkaszervezésével, emberséges bánásmódjával munkaadói és munkásai tiszteletét egyaránt kivívta.

Gubányi 1903-ban hazatért, de nem volt sokáig maradása, visszaindult Kínába, ahová 1904 elején az orosz-japán háború kitörése utáni zűrzavarban érkezett meg. Port Arthur-i házát lerombolták, munkája nem akadt, és végül 1906-ban Ausztráliában kötött ki. Az Új-Dél-Wales állambeli Riverinán, Canberra közelében ezer holdnyi földet vásárolt, művelhetővé tette, állatokat tenyésztett, házat és gazdasági épületeket épített, bevezette a vizet és a villanyt. A helybéliek mindvégig idegenként kezelték, ezért hét év után jó pénzért eladta birtokát, és Amerikán keresztül hazafelé vette az irányt.

1913-ban ért haza, és a Monor közelében fekvő Pilis községben telepedett le. A Beleznay családtól megvette, majd helyrehozta a rossz állapotú kastélyt, amely köré különleges növényeket telepített, az épület előtti területet Kínában ellesett módon teraszos művelésűvé alakította, és levendulaültetvényt létesített. Az épülettől északra eső domboldalon Erzsébet királyné szőlőt telepített, amely még az 1950-es évek elején is termett. Egykori mintagazdaságára mára már csupán néhány növény, köztük az általa ültetett ikerfenyő emlékeztet.

Gubányi nem csupán tehetséges mérnöknek és ügyes gazdálkodónak bizonyult, írói vénával is meg volt áldva. A világot bejárva szerzett tapasztalatait szépirodalmi érzékkel és mérnöki pontossággal írta meg, az olvasók leveleiből, cikkeiből és könyveiből első kézből értesülhettek a világ távoli tájainak korabeli politikai-társadalmi viszonyairól, műszaki, gazdasági és gazdaságpolitikai kihívásairól. Öt év Mandzsuországban címmel 1906-ban írta meg rendkívül olvasmányos, 87 saját készítésű fotóval illusztrált könyvét a vasútépítés idején gyűjtött tapasztalatairól. Az ötödik kontinensen szerzett élményeit Ausztrália címmel 1915-ben adta közre. Elbeszélései a Mukdeni sírok (1915) és a Tengerentúli történetek (1915) című kötetekben jelentek meg. Itthon és a nagyvilágban - Világutazásaim tanulságai címmel 1927-ben nyomtatták ki tanulmánykötetét, az öntözéses gazdálkodásról írt cikkét Híres külföldi műöntözések gazdasági eredményei címmel publikálták.

Az első világháborúban katonaként szolgált. 1915-18 között tagja volt a neves tudósokat tömörítő Magyar Földrajzi Társaság választmányának. A Tanácsköztársaság alatt feltörték a vagyonát kezelő bank széfjét, és mindenét elveszítette. Ezt követően visszahúzódva, csalódottan élt birtokán, gazdálkodott és írt. Életének 1935. január 13-án, 67 éves korában önkezével vetett véget Pilisen. A családi sírkertben temették el, végső búcsút barátja, Cholnoky Jenő földrajztudós vett tőle, emlékét gránit obeliszk őrzi. 2008-ban az ő nevét vette fel a pilisi általános iskola, 2013 októberében róla nevezték el a Cuha-völgyi vasúti viaduktot.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma