„Láznak ifjú serege” vagy „bárgyú eszmezavarosok” – kik voltak a galileisták?

2017. április 21. 10:45 Csunderlik Péter

Korábban

Részt vett Bosznia elfoglalásában, majd az első világháborúban is a híres Lajta monitor
A Mátyás-templom, a Vajdahunyad-vár és a Parlament is viseli Zsolnay Vilmos keze nyomát
Mire megépült, már elvesztette hadászati jelentőségét a komáromi Csillag erőd

„Pióca” papoktól a háborúellenes röpiratokig

Az első világháborúig terjedő időszakot, a Galilei Kör 1908 és 1914 közötti korszakát azért elsődlegesen az antiklerikális tevékenység jellemezte, legyen szó tudományos igényű előadások tartásáról, a papok piócának nevezéséről vagy a tantermekbe kihelyezett keresztek leszaggatásáról. Az antiklerikalizmus szükségszerűen következett a szabadgondolkozó ideológiából. A vallások létrejöttét a szabadgondolkodók nem Istennel, hanem pszichológiai és kulturális antropológiai érvekkel értelmezték, miszerint egykor az ősember magyarázatot keresett a természeti jelenségekre, például arra, hogy miért villámlik. A szabadgondolkodó szerint amennyiben az ember elér arra a „fejlettségi fokra”, hogy tudományos magyarázatot képes adni a természeti jelenségekre, már nincs szüksége vallásra.

A galileisták vallották, hogy csak a tudomány által lehet szabad az ember, azzal, hogy megismeri a természet törvényeit és ezáltal kikerül a „babonák” uralma alól. Az egyházban, azzal, hogy szükségszerűen tekintélyelvű dogmákat ad, a tudomány fejlődésének legfőbb akadályát látták, ezért hirdettek harcot ellene, és követelték állam és egyház teljes szétválasztását, az oktatás maradéktalan vallástalanítását. „Az egyházat a kultúra ítélőszéke bitóhalálra ítélte” – írta Polányi. A katolikus egyháznak “a sötét középkorban” szerzett javait pedig szekularizálni és szétosztani szánták a galileisták, ezzel szándékoltak enyhíteni a századelő magyarországi földéhségén, amely a kivándorlás elsődleges okozója volt.

„Mikor a klerikalizmus által halálos ágyába fektetett Spanyolország készül lerázni magáról piócáit, mikor Franciaország kikergette a fekete sereget, a mi vezéreink, a mi uraink az ország földjéből, az ország pénzéből mérhetetlen vagyont pocsékolnak az új középkor lovagjainak istápolására. Ennek nem szabad így maradnia” – írták a galileisták első felhívásaik egyikében, nem sokkal a Franciaországból kiutasított szerzetesek magyarországi befogadása után. A sokszor nyomorúságos körülmények között élő egyetemistáknak pedig szociális izgatással üzenték: „Míg ti előttetek becsukják az egyetem kapuját, ha a tandíjból csak egy fillér is hiányzik: hatszázezer koronák jutnak templomjavításra.” A Galilei Kör minden alkalmat megragadott, hogy fellépjen az egyházak egyetemi jelenléte ellen, az egyik legnagyobb galileista akció a Műegyetem 1911-ben átadott épületének felszentelése ellen szervezett tiltakozás volt.

Az első világháború kitörésétől kezdve az „antiklerikalizmus” helyett az „antimilitarizmus” került a Galilei Kör tevékenységének előterébe. Az 1914 előtti „régi galileisták” nagy részét bevonultatták, a Galilei Kör több korábbi elnöke, mint Polányi Károly vagy Rubin László a frontra került. Az 1914 őszétől az Anker közi klubhelyiségben „új galileisták” a korábbi természettudományos világnézeti és ismeretterjesztő topikok helyett elsősorban a háború gazdasági és szociális vonatkozásaival kezdtek foglalkozni.

A galileisták háborúellenessége marxista eszmei alapokon nyugodott, írások és előadások sorában fejtették ki, hogy a háborún csak a tőkések, a hadseregnek szállító földbirtokosok és a ranglétrán magasan álló katonatisztek nyerhetnek, az osztálytársadalomban alul lévőknek semmi érdekük nem fűződik hozzá. A háborúellenes galileista rendezvények közül mindenképp meg kell említeni a Jaurés-gyászünnepélyt 1915-ben, amit a háborút ellenző francia politikus meggyilkolásának első évfordulóján tartottak. Ady ekkor írta az Emlékezés nagy halottra című művét, ez volt az utolsó verse, amelyet a Galilei Körnek küldött. A költő 1919. januári halálakor a Galilei Kör saját halottjának tekintette Adyt és ravatalánál galileisták álltak sorfalat.

1916-ban orosz tanfolyam indult a Galilei Körben: „Beszéljünk mi is oroszul, cselekedjünk mi is oroszul!” – ez lett a nem hivatalos jelmondat a „Tanulni és tanítani” helyett. 1917-től a Galilei Kör rendszeres résztvevője lett a szakszervezetek háborúellenes tüntetéseinek.

A háborút történelmi materialista szempontból elemző előadások, szemináriumok és rendezvények felszíne alatt megkezdődött a galileisták illegális háborúellenes tevékenysége. Röplapokat nyomtattak és juttattak a katonák közé. Ez vezetett a Galilei Kör 1918. januári bezárásához és a Galilei-perhez. 1918. január 5-én ugyanis a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebb részt felragasztva, nagyobbrészt szétszórva: „Katonatestvérek!” (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van.” Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Egy szerelmespár, a húszéves Duczynska Ilona mérnök (a későbbi Polányi Károlyné) és a szintén húszéves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció centrumában. Szabó Ervin támogatta a fiatalokat a fogalmazásban, noha a röpirat mintája már megvolt: a Svájcban tanult Duczynska Ilona csempészte Magyarországra a forradalmi szocialisták 1917. márciusi zimmerwaldi kiáltványát.

A röpiratok nyomásához szükséges sokszorosítógépet egy Sólyomként emlegetett Solem nevű orosz férfi szerelte össze nekik, aki az egyik galileista szomszédságában lakó 1905-ös orosz politikai emigránsnál, Vlagyimir Jusztusznál tartózkodott ebben az időben. Konspiratív akció volt, a legtöbb részletet csak fél évszázaddal későbbi visszaemlékezésekből ismerjük. Azt is csak utólag tudtuk meg, hogy Duczynska még 1917 nyarán merényletet tervezett Tisza István ellen. (1918. október 16-án egy ifjúmunkás galileista, Lékai János már rá is lőtt Tiszára, de pisztolya csütörtököt mondott.)

előző oldal következő oldal 3 / 4