Közel egy évszázad után eltörlik New Yorkban a bárokban való táncolást tiltó kabaré-törvényt

2017. november 3. 12:31 MTI

Kilencvenegy év után ismét szabad lesz a tánc a New York-i bárokban, éttermekben, az amerikai város önkormányzata eltörölte az 1926-ban életbe léptetett kabarétörvényt.

Tánc

A 91 éve bevezetett törvény tiltotta, hogy a bárokban, klubokban, éttermekben bármilyen zenét játszanak és táncoljanak. A törvény ellenzői akkor úgy vélték, az intézkedés egy rasszista kísérlet arra, hogy ellenőrzés alatt tarthassák Harlem jazzklubjait. Tíz évvel később kisebb korlátozásokkal, de engedélyezték a zenélést. Az 1990-es években Rudy Giuliani akkori polgármester az egyre népszerűbb elektronikus zene korlátozására használta a törvényt.

A szigor azt jelentette, hogy jelenleg az amerikai nagyváros mintegy 25 ezer étterme, bárja közül csupán száznak van kabaré-engedélye. A törvény eltörlését Rafael Espinal, a városi önkormányzat egyik demokratapárti képviselője kezdeményezte, és az önkormányzat 40-1 arányban kedden elfogadta azt. A jogszabály most Bill de Blasio polgármester elé kerül aláírásra, aki már közölte, hogy támogatja.  Blasio aláírásától számított 30 nap múlva ismét szabad lesz a tánc New Yorkban.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma