2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kiderülhet végre, ki volt az a rejtélyes gépeltérítő, aki a váltságdíjjal és ejtőernyővel ugrott ki a gépből

2018. január 11. 15:52

Egy jólszituált gentleman 1971 novemberében – miután cigarettára gyújtott és rendelt egy bourbont szódával – közölte a Seattle-be tartó Boeing 727-100-as járatának stewardessével, hogy bomba van nála. A mesterien kivitelezett géprablás során senki sem sérült meg, a D. B. Cooper álnév alatt utazó férfi az időközben megkapott 200 ezer dolláros váltságdíjjal és egy ejtőernyővel a táskájában kiugrott az ismét felszálló utasszállítóból. Bár az elmúlt évtizedekben számos gyanúsított került az FBI látókörébe, végül senkire sem tudták rábizonyítani, hogy ő lenne Cooper. Most újabb – független szakértők által is igen ígéretesnek nevezett – nyomok kerültek elő, amelyek alapján egy még ma is élő, 74 éves vietnámi veteránt gyanúsítanak.

1971. november 24-én egy sötét öltönyt, elegáns, fehér galléros pólót, fekete nyakkendőt, fekete napszemüveget viselő úriember szállt fel a portlandi (Oregon, USA) nemzetközi repülőtérről a Washington állambeli Seattle-be tartó Boeing 727-100-as járatára. A felszállás után a D. B. Cooper (ál)néven bejelentkezett, jólszituált utas – miután cigarettára gyújtott és rendelt egy bourbont szódával – egy cetlit csúsztatott az egyik utaskísérő kezébe, amelyen közölte, hogy a gépet eltérítették és bomba van nála, továbbá szerette volna, ha a stewardess helyet foglal mellette.

Az ijedt hölgy miután megbizonyosodott Cooper állításának valódiságáról, továbbította a merénylő kívánságait a pilótának: 200 ezer dollárt kért húszas címletű jelöletlen bankjegyeken, továbbá két ejtőernyőt és két mentőernyőt szeretett volna, amelyet végül az este hat óra előtti leszállás után a Seattle-Tacoma repülőtéren adtak át neki. Cserébe a pilóták, a fedélzeti mérnök és az utaskísérő kivételével elengedte a többi utast (36 főt), majd újra felszállt a gép, és az utasításoknak megfelelően délre, Mexikóváros felé tartott.

Bár az ejtőernyők azt sugallták az FBI-nak, hogy a géprablók többen vannak, Cooper magányos bűnöző volt. Miután magára erősítette a pénzzel teli táskát, felvette az ejtőernyős táskákat és a 3-4 ezer méteres hegycsúcsokkal tarkított Cascada-hegység környékén (mindössze néhány perccel a felszállás után) kiugrott a gépből. Ezt követően eltűnt, hollétéről máig semmilyen értékelhető információ nem bukkant fel, habár számos összeesküvés-elmélet és hipotézis látott napvilágot, valamint a meggyanúsítottak köre is igen széles.

Cooper idővel egyfajta modern Robin Hooddá vált, rejtélyéről szinte mindenki hallott az Egyesült Államokban. Sőt, három évvel később még egy másolója is feltűnt a színen, jóval kevesebb szerencsével. 1980-ban állítólag egy gyermek túrázó talált Washington államban egy kinyílt ejtőernyőt és némi készpénzzel teli táskát, majd 2003-ban és 2008-ban is nyomozást folytatott az FBI az újabban előkerült – bizonyítékoknak hitt – dokumentumok, valamint a technika modernizálódása ürügyén, ám megoldásra nem jutottak.

Most azonban újra elővették az ügyet, ugyanis „friss” nyomok kerültek elő, amelyek talán azonosíthatják a modern történelem egyik legnagyobb antihősét, számolt be az IFLS. Egy korábbi FBI-ügynökökből, törvényszéki szakértőkből és magánnyomozókból álló 40 fős csapat azt állítja, hogy egy titkos kódra bukkantak az állítólag a gépeltérítő által a bűncselekményt követően írt leveleken, amik egy ma San Diegóban élő, 74 éves vietnámi veterán katonára terelik a gyanút.

A Seattle Post-Intelligencer című lap számolt be, hogy a nyomozócsoport öt gépelt levélhez jutott hozzá, amelyeket állítólag Cooper küldött különféle újságoknak a gépeltérítést követően. A bizonyítékokat az FBI az információs szabadságról szóló törvényekkel összhangban hozta nemrég nyilvánosságra. A nyomozók a „kezdettől tudtam, hogy nem fognak elkapni...” kezdetű, ötödik levélben találtak egy igen ígéretes nyomot. Nem is a tartalma volt érdekes, hanem az aljára nyomtatott sorszám.

A nyomozócsoport vezetője, Tom Colbert elmondta, hogy a csapat egyik kódfejtője jött rá, hogy a kódszám három titkos, Vietnámban bevetett katonai egységgel kapcsolható össze. Így került egy 1978-as vizsgálat után (akkor is felkerült a gyanúsítottak listájára) ismét a hatóságok látókörébe Robert Rackstraw, egy 74 éves vietnámi veterán.

Rackstraw természetesen most is tagadja, hogy köze lenne a géprabláshoz, azonban független szakértők szerint hosszú évtizedek után most végre használható nyomra bukkanhattak a csapat tagjai. Sokan szkeptikusak az újabb eredménnyel kapcsolatosan, és óvatosan fogalmaznak. A nyomozás azonban újult erővel folytatódik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár