2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétezer éves emberi csontvázat találtak az antiküthérai hajó roncsában

2016. szeptember 20. 09:42 MTI

Kétezer éves csontvázat fedeztek fel régészek Antiküthéra szigeténél, ahol 2000 évvel ezelőtt elsüllyedt egy római hajó - adta hírül hétfőn a Nature című brit tudományos folyóirat. Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják.

Ebben a híres hajóroncsban találták meg 1900-ban a titokzatos antiküthérai szerkezetet, a legrégebbi "csillagászati számológépet". Az időszámításunk előtti 1. században épült kereskedelmi hajó roncsait azóta többször is átkutatták, és jelenleg is folyik egy újabb expedíció. A jó állapotban megmaradt csontokra augusztus 31-én bukkantak rá. A régészek találtak egy koponyadarabot, három fogat, két karcsontot, több bordát és két combcsontot, amelyek feltehetően egyazon emberhez tartoznak.

"El vagyunk ragadtatva" - mondta Brendan Foley, a massachusettsi Woods Hole-i Óceánkutató Intézet (WHOI) tengeri régésze. Az első vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a csontok egy fiatalemberéi - mondta Hannes Schroeder, a koppenhágai Természettudományi Múzeum DNS-elemző szakembere. A kutatók DNS-mintákat akarnak venni a csontokból, hogy többet is megtudhassanak a férfiról. Hannes Schroeder szerint a görög hatóságok engedélyét várják, hogy megkezdhessék az elemzéseket.

Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják. A holttesteket ugyanis a hullámok rendszerint messze sodorják, és a halak martalékává válnak. Az 1970-es években már találtak csontokat a hajótörés helyszínén, de akkor nem végeztek DNS-vizsgálatot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A koponya egy darabja három foggal

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár