Hónap: augusztus • Nap: 31
1235. augusztus 31.
IX. Gergely pápa biztosítja II. Andrást, hogy a Szentszék különös meghatalmazása nélkül őt és rokonait nem közöíthetik ki
1290. augusztus 31.
I. Habsburg Rudolf Magyarországot hűbéreként fiának, I. Albert osztrák és stájer hercegnek adományozza
A kunok által meggyilkolt IV. (Kun) László nem hagyott utódot hátra. Az Árpád-háznak volt még egy dinasztikus sarja, akinek származásval kapcsolatban kételyek merültek fel. András herceg, II. András utolsó házasságából származó unokája Velencében nevelkedett. Az ellentábor szerint András apjának, Utószülött Istvánnak a fogantatása állítólag nem II. Andráshoz köthető. A megüresedni látszó magyar trónért a Habsburgok is bejelentkeztek. Ezt a célt szolgálta Habsburg Rudolf cselekedete is. Az elképzelésüket azonban nem tudták emgvalósítani, mivel a magyar csapatok megtámadták Ausztriát, így kényszerítve az osztrák hercegeket a magyar földről való lemondásra.
1484. augusztus 31.
Anton Koberger nürnbergi nyomdájában kinyomtatják az esztergomi egyházmegye misekönyvét
1541. augusztus 31.
Magyarország három részre szakad
I. Szulejmán szultán 1526-ban Magyarország kiürítésével óriási stratégiai hibát követett el. Ha a Habsburgok valamivel nagyobb erőt koncentráltak volna ekkor ide, úgy az a néhány szerémi vár, amit a szultán megtartott, nem lett volna elég kiindulópont az ország későbbi megszállásához. 1541. mégis a szultán taktikáját igazolta, hiszen Budát kardcsapás nélkül vette birtokba. Nem követelt sok áldozatot annak a néhány dél-dunántúli várnak az elfoglalása sem, amelyeknek kezdetben biztosítaniuk kellett az összeköttetést Buda és a Szerémség között. A stratégiai hiba az 1543. évi hadjárat során ütközött ki a maga teljes nagyságában, amikor olyan várakért kellett a törököknek komolyan megküzdeni (Székesfehérvár és Esztergom), amelyeket az előző másfél évtizedben nagyobb erőfeszítés nélkül kézre keríthettek volna. Az 1552. évi háborúig a hódoltság nem növekedett számottevő nagyságú területté. Csupán a dunai vízi- és a mellette futó isztambul-belgrád-budai hadi utat, a Dél-Duna-Tisza köze, valamint - sisakszerű formában - Buda védelmét tudta megfelelően biztosítani.
Az Erdélyi Fejedelemséget I. Szulejmán parancsolta önálló állami létre azzal, hogy oda száműzte a székhelyüktől megfosztott Szapolyaiakat: Izabella királynét és a csecsemő János Zsigmondot. Bár az új államalakulat látszatra teljesen a Portától függött, Fráter György váradi püspök, kincstartó, helytartó és főkapitány személyében olyan szervező került az élére, aki nemcsak a Királyhágón túli részeket tudta megfelelően berendezni, hanem uralmát gyakorlatilag az egész Tiszántúlra kiterjesztette. (A Temesközt a szultán külön, de mégis Erdélyhez tartozó szandzsákként Petrovics Péterre bízta.) Erdély terjeszkedése nem lehetett Ferdinánd ellenére, hiszen György barát 1541 végén megállapodott vele, hogy alkalmas pillanatban az egész irányítása alatt álló területet átengedi neki. A Habsburgok uralma alatt álló ún. Királyi Magyarország területi beosztása és beligazgatása megmaradt a korábban kialakult állapotában.
1541. augusztus 31.
Buda vilájet-székhely lesz
Miután az ország ellen támadó törökök 1526-ban Mohácsnál döntő győzelmet arattak, eljutottak egészen Budáig, amelyet már akkor kiraboltak, majd felgyújtottak. Ezután azonban elhagyták az országot és délvidéki hadjáratok után, csak 1541-ben értek újra Budára. Napra pontosan 15 évvel a mohácsi vész után, augusztus 29-én csellel elfoglalták a várat, majd augusztus 31-én a magyar királyi székhelyből török vilájet-székhely lett. A kiskorú János Zsigmond magyar király és édesanyja-gyámja Izabella királyné - szultáni parancsra - elindultak a számukra kijelölt Erdélybe. Ezzel Magyarország három részre szakadt. A török kézre került főváros 145 évi megszállás után, 1686-ban szabadult fel.
1848. augusztus 31.
Jellasics csapatai megszállják Fiumét
1856. augusztus 31.
Felszentelik az esztergomi bazilikát, Magyarország legnagyobb templomát
A templom alapjait 1010-ben I. István fektette le, az egykori építmény azonban az idők során elpusztult. A mai Főszékesegyház alapkövét 1822-ben tették le. Építését Kühnel Pál tervei alapján Packh János és Hild József vezette. A felszentelési ünnepségen - I. Ferenc József jelenlétében - mutatták be Liszt Ferencnek arra az alkalomra írt Esztergomi miséjét, a mester vezényletével. A zárókő letételére 1869-ben került sor. A főszékesegyház 107 méter hosszú, kereszthajójában 48 méter széles, központi elrendezésű, neoklasszikus épület, két 57 méter magas oldaltoronnyal és 100 méter magas főkupolával. A templom alatt nagyméretű egyiptomi stílusú kripta van, s ott vannak eltemetve a XIX. század közepétől beiktatott esztergomi érsekek. A székesegyház déli oldalán található az ún. Bakócz-kápolna. Ezt Bakócz érsek építtette 1506-11 között, reneszánsz stílusban, valószínűleg olasz művészek részvételével. A bazilika építésekor Packh János 1822-ben 1600 részre bontatta, s az újonnan épült templom részeként újra felállíttatta.
1896. augusztus 31.
Ünnepélyesen átadják a budapesti Nagykörutat
Az 1870-es évek előtt az akkori pesti Lipót-, Teréz-, József- és Ferencvárost, még nem kötötte össze semmi. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1870. évi létrejötte kellett ahhoz, hogy megfogalmazódjék a terv, amelynek értelmében alig három évtized alatt a mocsaras városárkot kertes házakon, disznóólakon, gazdasági épületeken átvágva körúttá alakították. Gombamód nőttek ki a földből az eklektikus bérházak, a városközpontba vezető Kerepesi út mellett felépültek az első szállodák, valamint a Népszínház és a New York-palota. Lebontottak 251 szedett-vedett épületet, felhúztak a helyükön 253 tízszer akkorát. A négy kilométernél is hosszabb körút íve a Margit-hídtól indult és a déli híd kijelölt helyénél, a Boráros téren ért véget. A 45 méter széles utat kényelmes járdák szegélyezték, az úttest két szélén az omnibuszt hamarosan felváltotta a népszerű és gyors villamosvasút. A Körút alatt húzódó vízvezetékek és a főgyűjtőcsatorna lehetővé tették, hogy komfortos lakások várják a beköltözőket. A Körút kialakítását követően a város peremén is felélénkült az építkezési kedv. 101 évvel később, 1997. szeptember 13-án avatták fel a teljes hosszában felújított körútat.
1897. augusztus 31.
A cionisták először tartanak kongresszust
1897 augusztusában, Bázelben ülésezik a Theodor Herzl zsidó újságíró által szervezett első cionista kongresszus. Ahogy beszédében kifejti, 2000 éves száműzetés után először gyűlnek itt össze a világ minden részéből származó zsidó küldöttek. A világon sokfelé élő zsidók jelentős részének körében már régóta él a vágy, hogy visszatérjenek a Sion hegyéhez, az `ígéret földjére`, az ókori zsidó haza területére. Ezek a gondolatok csak a nemzeti fejlődést világszerte kibontakoztató XIX. században válnak politikai realitássá. Az újonnan keletkező modern antiszemitizmus (1883., 1894.) katalizálja az elszigetelt törekvéseket, és döntő szerepe van abban, hogy a zsidóság `ráeszmél` történelmére és megfogalmazza a követelését egy zsidó állam kialakításáról Palesztinában. A `zsidó állam` elnevezés Theodor Herzltől (Herzl Tivadar) származik. A `Neue Freie Presse` című bécsi újság párizsi tudósítója 1894-ben, a Dreyfus-per és az azt kísérő rendzavarások hatására írta `A zsidó állam`-ot. Három évvel később az ő sürgetésére kerül sor a cionista kongresszusra. Az augusztus 31-én végződő konferencia eredményét a következő határozatban szövegezték meg: `A cionizmus a zsidó nép számára egy nyilvános, közjogilag biztosított nemzeti otthon megteremtésére törekszik Palesztinában.`. A kongresszus küldöttei a célok eléréséhez a következő négy intézkedésben egyeznek meg: - a zsidók betelepítésének támogatása Palesztinában; - az össz-zsidóság önszerveződése az általános helyi intézkedések révén; - a zsidó öntudat és nemzeti érzés erősítése; - előkészítő lépések megtétele a kormányoknál, hogy azok beleegyezésüket adják a cionista célok támogatásához. A cionizmus a XIX. századi európai nemzeti fejlődés során kialakuló modern közösségi öntudat egyik változata. A nacionalizmus, még inkább a többféle okból létrejövő antiszemitizmus jelentősen hozzájárul egy politikailag felkészült, zsidó nemzeti mozgalom megszerveződéséhez. A cionista mozgalom előharcosai Moses Hess és Zwi Hirsch Kalischer voltak. A cári Oroszországban a zsidók különösen sokat szenvedtek. 1881 és 1914 között 2,5 millió, javarészt kelet-európai zsidó vándorol ki Palesztinába és főképp az Egyesült Államokba.
1902. augusztus 31.
Meghal Steindl Imre
Steindl Imre 1839. október 29-én született Pesten. Tanulmányait a műegyetemen és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte. 1869-től műegyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia 1898-ban vette fel tagjai közé. Építészetére a historizmus jellemző, de munkáihoz felhasználta a gótika, illetve a reneszánsz formavilágát is. Fő munkája, a főváros egyik építészeti szimbóluma, az Országház. Az 1885-ben megkezdett épület 1904-es átadását a mester már nem érhette meg. Egyéb művei is magukon hordozzák tehetségét. Nevéhez köthető a pesti Új Városháza, a Múzeum körúton található egyetemi épület, amely a Bölcsészkarnak ad otthont. Ő tervezte a Rózsák terén álló Szent Erzsébet templomot. Felújította a kassai Szent Erzsébet székesegyházat, és Vajdahunyad várát. Csányi Károly így emlékezett meg róla a Művészet című folyóirat hasábjain. `Steindl mesterben valódi művészlélek, hatalmas alkotó erő lakozott. Sohasem kereste a szórakozást, nem pihent; minden örömét művészetében lelte és egész idejét művészetének szentelte. Egyenes, szókimondó modora miatt talán sokan nem vonzódtak hozzá, de a kik megösmerték, tudták, hogy szívvilágában a jóság foglalja el a legnagyobb helyet. Csupa egyszerűség, szerénység volt. Nem irigye a mások sikerének, viszont ő sohasem kereste a hangos sikert.`
1935. augusztus 31.
A `Sztahanov-mozgalom` fokozza a teljesítményt
A Szovjetunióban a `szocialista építést nem lehet feltartóztatni, az mindig újabb rekordokat ér el`. Alekszej Grigorjevics Sztahanov, az egyik Donyec-medencei szénbánya vájára egy éjjeli műszakban 102 tonna szenet termelt ki, s ezzel 1300 százalékra teljesíti a normát. A vájárról elnevezett Sztahanov-mozgalmat a szovjet kormány a szocialista munka mintájává, s az emberi akarat megfeszítésének ragyogó szocialista példájává nyilvánítja. Sztahanov teljesítménynövelése a munkamegosztás elvén nyugszik. A mozgalom a szovjet népgazdaság valamennyi ágában elterjed.
1935. augusztus 31.
Franklin D. Roosevelt aláírja az első semlegességi törvényt
Franklin D. Roosevelt, az USA elnöke aláírja az első semlegességi törvényt, amely arra kötelezi, hogy háború esetén pártatlan fegyverszállítási tilalmat rendeljen el valamennyi hadviselő állammal szemben. A továbbiakban figyelmeztetik az USA állampolgárait, hogy ne utazzanak hadviselő államok hajóin, kerüljék el az olyan incidenseket, mint amilyen a Lusitania elsüllyesztése volt (1915. V. 7.). A semlegességi törvényt a német fegyverkezés (az 1935. évi általános hadkötelezettség) és annak hatására hozták, hogy a fasiszta Olaszország támadással fenyegette meg Abesszíniát (1935. X. 3.). Az embargó hatásai főként Olaszországot érintik. A semlegességi törvény, erősen korlátozza az USA elnökének külpolitikai cselekvési lehetőségeit, és politikáját erkölcsi intésekre szűkíti. Roosevelt, aki nem akarta a semlegességi törvényt, végül is elfogadja azt, mivel az USA-ban uralkodó elszigetelődéspárti és pacifista hangulattal alig lehet szembeszállni, s mivel nem akarja kockáztatni belpolitikai programja, a New Deal sikerét. Az USA közvéleménye két táborra szakad: az egyik oldalon a nemzetközi elkötelezettséget vállalók álltak, közéjük tartozott Roosevelt is; ők az USA nemzeti érdekeit világméretűnek fogalmazták meg, s ennek megfelelő nemzetközi politikát követeltek. Velük szemben álltak az izolacionisták, akik az első világháborús elkötelezettség tapasztalatai alapján a szigorú semlegesség szószólói.
1941. augusztus 31.
A Dnyeper mentén megkezdődik a szovjet ellentámadás
1944. augusztus 31.
A Vörös Hadsereg elfoglalja Bukarestet
1947. augusztus 31.
Választás és kormányválság
Az előrehozott parlamenti választásokon 10 párt vett részt. Nagy vihart kavart az MKP által kezdeményezett és aktivistái által lebonyolított kék cédulás (névjegyzékkivonattal történő) szavazás. A kormánykoalíció négy pártja (MKP, SZDP, NPP, FKgP) megkapta a szavazatok 60,9%-át - a legtöbbet az MKP: 22,3% -, a 6 ellenzéki pártnak 39,1% jutott. Az ellenzék legnagyobb ereje, a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt, 820 453 `tiszta` szavazatával valamennyi párt közül a második helyet szerezte meg. Az ellenzék másik pártja, a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt, pedig közvetlenül az FKgP és az SZDP után következetett. Sulyok Dezső, a Kisgazdapárt korábbi vezéregyénisége világosan látta, hogy a Baloldali Blokk pártjai a polgári erők teljes kiszorítását készítik elő. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondása után megkísérelte az ellenzéket összefogni. Az őt ért kommunista támadások miatt azonban pártját (Szabadság Párt) feloszlatta, s híveivel külföldre távozott. A választások után kormányzati válság alakult ki az országban. E válságot a szociáldemokrata miniszterek idézték elő. Ries István igazságügy-miniszter a kék cédulás csalások miatt lemondott. A többi szociáldemokrata miniszter nem távozott ugyan, de az igazságügy-miniszterrel való szolidaritásból ők sem jelentek meg hivatalukban. Néhány napos "miniszter-sztrájk" alakult ki. A koalíciós válság, azonban szeptember második felében megoldódott. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy szeptember 15-én életbe lépett a magyar békeszerződés, amely a szovjet csapatok további itt maradását is rögzítette. Az MKP jövőbeni politikája számára ez újabb kedvező feltételeket teremtett. Szeptember 18-án megkezdődtek a koalíciós kormányalakítási tárgyalások; az új kormány Dinnyés Lajos vezetésével szeptember 24-én alakult meg. Tovább folytatódott a polgári ellenzék és képviselőinek eltávolítása a politikai életből, a demokrácia, a parlamentarizmus és a többpártrendszer felszámolása.
1957. augusztus 31.
Kikiáltják a Maláj Államszövetséget
Délkelet-Ázsiában a XVI. században kezdődött meg az európai hatalmak gyarmati terjeszkedése. A maláj félsziget előbb portugál, majd holland, végül 1824-től brit gyarmatként 1867-től koronagyarmat volt. 1941-45 között a japánok szállták meg a területet; 1945 után ismét angol uralom következett. 1957. augusztus 31-én független, monarchista szövetségi állam formájában kikiáltották a Maláj Államszövetséget, de az angolok megtarthatták gazdasági, katonai pozícióikat. 1963. szeptember 16-án - további, volt brit gyarmatok bevonásával - kikiáltották a Malajziai Államszövetséget. A délkelet-ázsiai ország a Maláj-félszigeten elterülő Nyugat-Malajziából és az ettől 650 kilométerre fekvő Kelet-Malajziából áll, amely a Dél-kínai-tenger által elválasztott Borneó szigetének északnyugati részét foglalja el. Az 1957-ben elfogadott alkotmány értelmében az államforma föderatív alkotmányos monarchia. Kilenc állam ma is szultánság, négy államot kinevezett kormányzó irányít.
1962. augusztus 31.
Trinidad és Tobago elnyeri állami önállóságát
A közép-amerikai ország a Kis-Antillák szigetvilágában, a Karib-tenger és az Atlanti-óceán találkozásánál, Venezuelától északkeletre helyezkedik el. Két szigetből, Tobagóból és a tizenhatszor nagyobb Trinidadból áll. A szigeteket 1498-ban Kolumbusz Kristóf fedezte fel, 1532-től a spanyolok birtokolták. Tobago 1632-től hollandok, 1677-től a franciák uralma alatt állt, akiktől 1763-ban az angolok hódították el. 1797-ben Trinidad is brit megszállás alá került, s az 1802-ben Amiens-ben aláírt szerződés véglegesítette a brit uralmat. 1888-ban a két sziget közös koronagyarmat lett, 1950-ben korlátozott önállóságot, majd önkormányzati jogot kapott, 1962. augusztus 31-én pedig elnyerte függetlenségét. Trinidad és Tobago államformája független királyság lett, amelyet az 1976. augusztus 1-jén életbe lépett alkotmány köztársaságra változtatott. Az ország a brit Nemzetközösség tagja, s 1962. szeptember 18-a óta az ENSZ tagállama.
1980. augusztus 31.
Megalakul a Szolidaritás
Lengyelországban 1980. augusztus 31-én alakult meg a független Szolidaritás szakszervezet, a szovjet tömb első államilag engedélyezett független munkásszervezete. A gdanski hajógyárban 1980. augusztus 14-én sztrájk kezdődött, amelynek eredményeként augusztus 31-én közös megállapodást írtak alá az akkori lengyel kormány és a gdanski hajógyár sztrájkoló munkásainak a képviselői. Ennek alapján megalakulhatott a Szolidaritás szakszervezet, amelynek Lech Walesa lett az elnöke. A munkabeszüntetés nyomán a lengyel kormány - a szocialista országok közül elsőként - elismerte a független szakszervezetek jogait, így a Szolidaritást 1980. szeptember 24-én hivatalosan bejegyezték. A szervezet 1980 őszére tízmilliós mozgalommá duzzadt és megkezdte küzdelmét az állampárttal. Miután ez nem vezetett eredményre, 1981. december 13-án az országban `hadiállapotot` vezetettek be, majd 1982-ben törvényen kívül helyezték a szakszervezetet. 1983-ban Walesa Nobel-békedíjat kapott. Az 1988-ban ismét fellángolt sztrájkhullám hatására 1989-ben a szervezetet újból törvényesítették. A szabad választásokat követően a Szolidaritás részvételével 1989 nyarán megalakult a keleti tömb első nem kommunista többségű kormánya. A Szolidaritás sajátossága volt, hogy monolitikus ellenzékként egymással szöges ellentétben álló csoportokat fogott össze, nem tisztázta a szakszervezeti és politikai szerep közötti különbséget. A rendszerváltás után - a gazdasági nehézségeket követően - a szervezet `fénye megkopott`, sorra nőttek ki belőle az utódszervezetek. Alapítója és első vezetője, Lech Walesa 1990 decemberében a Lengyel Köztársaság elnöke lett (1995 végéig). 2005-ben a lengyel a parlament augusztus 31-ét hivatalos állami ünneppé, a `szolidaritás és a szabadság` napjává nyilvánította.
1986. augusztus 31.
Meghal Urho Kaleva Kekkonen finn államférfi
Pielavesi-ben született 1900. szeptember 3-án, apja favágó volt. Kekkonen a Helsinki Egyetemen magánjogot tanult, 1928-ban szerzett diplomát, 1936-ban doktori fokozatot. az 1920-as évektől mint jogász egyre szorosabb kapcsolatba került azt agrármozgalommal, 1927-32 között a Mezőgazdasági Minisztérium tisztviselője, 1936-56 közt az Agrárpárt (későbbi nevén Centrumpárt) parlamenti képviselője volt. Kezdetben határozott szovjetellenes álláspontot foglalt el, 1940-ben másodmagával ellenezte, hogy bármely finn területet átengedjenek a Szovjetuniónak. 1943-ban azonban felismerte, hogy Németország el fogja veszíteni a háborút, s arra a következtetésre jutott, hogy Finnországnak a baráti semlegesség politikáját kell folytatnia a Szovjetunióval, ha meg akarja őrizni függetlenségét. 1936-tól kezdve többször miniszter, majd 1950-56-ban miniszterelnök volt. Paasikivi elnök halála után 1956-1981 között ő volt Finnország államfője. A Szovjetunió irányában folytatott óvatos, de baráti politikát a Paasikivi-Kekkonen irányvonalnak nevezték el. Kekkonen a skandináv államok semlegességét hirdető politikájával nagy tekintélyt szerzett. 1962-ben és 1968-ban újraválasztották, 1973-ban a parlament 4 évvel meghosszabbította harmadik hivatali ciklusát. 1978-ban ismét ő lett az államfő, e tisztségről megromlott egészsége miatt 1981-ben mondott le. Neve összeforrott a békés egymás mellett élés és a népek közötti bizalom megteremtéséért folytatott küzdelemmel. E tevékenységének betetőzése volt 1975-ben az első európai biztonsági és együttműködési konferencia megszervezése Helsinkiben. Több jogi és politikai tárgyú művet írt.
1986. augusztus 31.
Meghal Henry Moore, ír származású angol szobrász és grafikus
Művészetére kezdetben a prekolumbián szobrászat hatott, a forma realitását és az anyag minőségét is érvényre akarta juttatni, majd az 1930-as évektől főleg absztrakt ábrázolással foglalkozott. A II. világháború alatt az ún. katakombarajzsorozatán örökítette meg az emberi szenvedéseket. Az 1950-es évektől műveiben a természeti formák monumentalitása egyesült az emberek asszociatív képével. Szobrai - Anya gyermekével, Fekvő alak (sorozat), Család - a tömeggel és a térhatással kapcsolatos kutatásait, kísérletező kedvét tükrözték. A rajz és az akvarell ugyancsak jelentős szerepet töltött be művészi tevékenységében.
1991. augusztus 31.
Üzbegisztán kikáltja függetlenségét
Üzbegisztán, `Közép-Ázsia Mezopotámiája` két nagy folyó, északon a Szir-Darja, délen az Amu-Darja között terül el. A területet az i.e. 4. században Nagy Sándor seregei foglalták el, majd a 7. században az arabok, akik meghonosították az iszlámot. A 14. század elején nomád török-mongol törzs, az üzbégek árasztották el a vidéket Csajbani kán (1500-1510) uralkodása alatt. Az országot hamarosan több kánságra osztották (Buharai, Hivandi és Kokandi Kánság). 1868 és 1876 között Oroszországnak sikerült védnökségét rájuk kényszerítenie. 1917 novemberében a bolsevikok megszerezték Taskentet, és 1918-ban kikiáltották a Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot (TASZSZK). 1920-ban Buhara és Horezm független szovjet szocialista szövetségi köztársaság (SZSZSZK) lett, de 1924-ben Turkesztánhoz kapcsolták őket, és megalakult az első üzbég nemzeti állam, az Üzbég SZSZK. 1929-ben kivált az SZSZK-hoz tartozó Tádzsikisztáni Autonóm SZSZK, s 1936-ban a Karakalpak ASZSZK-t kapcsolták Üzbegisztánhoz. A peresztrojka az 1980-as évek második felében a gazdaság kifosztói, az `üzbég maffia` elleni tisztogatási és perhullámmal kezdődött. 1991. augusztus 31-én Üzbegisztán kikiáltotta függetlenségét, majd december 21-én csatlakozott a Független Államok Közösségéhez.
1991. augusztus 31.
Kirgizisztán kikiáltja függetlenségét
A közép-ázsiai ország területének nagy részén a Tiensan hatalmas hegyláncai húzódnak. A kirgizek etnogenezise vitatott. Az eredendően ázsiai etnikum a türk kaganátusok idején erőteljesen eltörökösödött, s több közép-ázsiai birodalomnak volt államalkotó része, mire a XVI. század elejére tarka összetételű, de már elkülönülő népcsoporttá vált. A XVII-XVIII. században a dzsungárok, a XIX. század első felében a kokandi kánság uralma alatt álltak. Az iszlám a XVIII. század folyamán vált körükben uralkodóvá. A terjeszkedő orosz birodalom a XIX. század második felében több részletben kebelezte be területeiket, amelyek a Turkesztáni Főkormányzóság részei lettek. Az önálló kirgiz államiság a Szovjetunió keretében épült ki. Az orosz föderáción belül jött létre 1924 októberében a Kara-Kirgiz Autonóm Terület (1925 februárjától Kirgiz Autonóm terület néven), amelyet 1926-ban Kirgiz Autonóm Szocialista Szovjet Köztársasággá alakítottak át. Az 1936-os szovjet alkotmány értelmében Kirgizisztán szovjet szocialista szövetségi köztársasággá vált. A Szovjetunió felbomlása a kilencvenes évek elején Kirgizisztánban is véres nemzetiségi villongásokat (kirgiz-üzbég összecsapások az ősi területen), valamint heves belpolitikai csatározásokat hozott. 1990. decemberében a Kirgiz Legfelsőbb Tanács nyilatkozatot fogadott el az ország szuverenitásáról, majd 1991. augusztus 31-én kinyilvánították a függetlenséget. Az ország 1991. december 21. óta a Független Államok Közösségének tagja.
