Kannibál himnusztól a szent emberhúsig – az emberevés rövid története

2017. május 12. 15:00

Emberhússal a Nirvanába

A kannibalizmus a Római Birodalom virágzásának időszakában Nyugaton is tovább élt (vagy újból megjelent). Bizonyos druida klánok feltehetően bemutattak emberáldozatot, és a kannibalizmust is gyakorolták, a görög és római történetírók pedig több olyan törzsről is beszámoltak, amelyek embereket is fogyasztottak. Szent Jeromos említ egy Attacotti nevű kannibált, míg Hérodotosz egy általa csak „emberevőknek” nevezett törzset.

Hérodotosz emellett még egy remek, a kultúrák sokszínűségére, egyben szabályrendszereik kényszerítő erejére rávilágító történetben tesz említést az emberevésről. Eszerint Dareiosz perzsa uralkodó egy napon magához hívatta a görögök egy csoportját, valamint egy indiai törzs tagjait. Amikor megkérdezte utóbbiakat, mit szólnának ahhoz, ha el kellene égetni a halottaikat, elszörnyedtek, mondván, sohasem láttak még ilyen istentelen dolgot. Dareiosz ezután a görögökhöz fordult. Tőlük azt kérdezte, mit szólnának ahhoz, ha meg kéne enniük elhunyt őseik húsát, ahogy az indiai törzs tagjai, mire undorodva fejezték ki ellenérzésüket. A két kultúra képviselői gyökeresen eltérő elképzelésekkel rendelkeztek arról, mit kell tenni atyáik maradványaival, egy nagyon fontos pontban azonban egyetértettek: az ősök holtteste tabu – egyszerre tisztátalan és szent –, mivel hidat képez az élők és a holtak világa között.  

Jan van Kessel ábrázolása 1644-ből, a mai Brazília területén gyakorolt emberevésről

Vannak olyan szerzetesek és aszkéták, például a hindu Aghori-szekta tagjai, akik pontosan emiatt, vagyis ezen határ átlépésének szándékával fogyasztanak emberhúst. Az Aghorik szerint az univerzumban minden egyformán szent, beleértve az emberi maradványokat is. Míg a mainstream hinduizmusban a holttestekkel való foglalkozás szigorú tabunak számít, addig az Aghorik még a kannibalizmusig is elmennek, hogy ennek segítségével eggyé váljanak a végső valósággal, és eljussanak a Nirvanába. Az 1500-as években tibeti szerzetesek szintén rituális formában fogyasztották brahmin aszkéták kis húsdarabjait, és kiterjedt dokumentációt hagytak hátra a szertartás mögött húzódó, rendkívül komplex hiedelmeikről, amelynek középpontjában a szubjektum és az objektum közötti határok lebontása állt.

Nem tudjuk, meddig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy megtaláljuk azt a pontot, amikor a kannibalizmus transzcendens jelentéstartalommal töltődött fel, az azonban tény, hogy evolúciónk egy pontján az emberevés megszűnt a létfenntartás vagy a dominancia egyszerű eszköze lenni, és tabuvá vált, a szent és a profán találkozási pontjává. Őseink felfedezték, hogy az emberi test egykor tudattal bírt, amelynek eltűnése az embert érző lényből élettelen tárggyá alakította át. Ezt a Gough-barlang lakóitól kezdve a druidákon át a tibeti szerzetesekig mindenki megértette. Bármelyik kultúrát is vesszük, egy dologban mindegyik megegyezik: a ritualizált kannibalizmust gyakorlók nem szeretnének olyanná válni, mint azok, akiket elfogyasztanak.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Theodore de Bry ábrázolása a dél-amerikai törzsek által gyakorolt kannibalizmusról, 1592-bőlJan van Kessel ábrázolása 1644-ből, a mai Brazília területén gyakorolt emberevésről
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma