Így sütöttük régen a farsangi fánkot

2015. február 16. 11:05

Lassan végéhez közeledik a farsangi időszak, amely ebben az évben január 6-tól, vízkereszt ünnepétől február 17-ig, húshagyókeddig tart. Ezekben a hetekben a tél búcsúztatását, a tavasz közeledtét evés-ivással, tánccal egybekötött vidám mulatságokkal, tréfás összejövetelekkel, bálokkal, karneválokkal ünnepelték és ünneplik ma is az emberek, s ilyenkor szívesen fogyasztják a farsangi fánk néven híressé vált, zsiradékban kisütött tésztaféleséget - olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán.

Farsang

Az olykor féktelen mulatozásba átcsapó, úgyszólván pogány elemeket is tartalmazó farsangi rendezvényeket az egyház eleinte nem nézte jó szemmel, majd hallgatólagosan, de jóváhagyta, azt hangoztatván, hogy a testileg, lelkileg feltöltekezett hívek könnyebben viselik majd a farsangot követő, húsvét vasárnapig tartó 40 napos böjt megpróbáltatásait.

Nem éppen csendesen mulathatta a farsangi időszakot a bort igen kedvelő gróf Batthyány Ádám (1610-1659) dunántúli főkapitány sem, aki vejéhez, Esterházy Lászlóhoz Rohoncról 1652. február 20-án írt levelében arról számolt be, hogy: „farsang vegen en egen elestem megint, úgy hogy mostanis fáj az oldalam belé". 

A nagyszombati jezsuitáknál diákoskodó Esterházy Pál (1635-1713) az 1652-es évben történteket taglalva jegyezte fel, hogy: „ Farsangban pedig a páterek egy Bomolóczy felől való igen csúfos és szép históriát és komédiát tartottak". Noha az előadás és a mulatság jól sikerült, Pál boldogsága mégsem volt teljes, mivel bátyja, Esterházy László (1626-1652) egyéb számos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen. Esterházy Pál finoman szóba is hozta ezt fivérének az 1652. február 25-én Nagyszombatban keltezett levelében: „Annak fölötte hogy nagyságod ide által nem jött az jubileumra, avagy penigh az fársángra igen bántuk bizony minnyájan." 

Fesztelenebb és jobb hangulatú farsangi mulatságról számolt be feleségének, Esterházy Orsolyának tíz évvel később (1662. február 23.) Bécsből írt levelében. „mi itten sokat bolondoskodánk, az elmúlt hétfőn estve comedián voltunk, onnan General Zuzához mentem, sok Cavalier, s Dáma volt ottan, éjfélig köllett ott táncolnom német módon". 

A fent említett személyek ugyan leveleikben nem említették, hogy ünnepi lakomáik fogásai között a fánk is szerepelt volna, de szinte biztosra vehetjük, hogy nem hiányzott az étlapról. Egyéb források ugyanis megerősítik, hogy Anjou királyaink uralkodása idején már Magyarországon is asztalra adták, s annyira kedveltté vált, hogy a 16. században már számos változatát sütötték. A sütemény maga Itáliából származik, neve azonban egy német jövevényszó. Az elnevezést illetően a Magyar szótörténeti szótárban a következő magyarázat található: Az irodalmi német Pfannkuchen (‘palacsinta, omlett') erdélyi szász fankoh változatából előbb fánkó lett, majd a kicsinyítő képzőnek érzett szóvég elmaradásával lett a fánk.

Mivel nem csak szellemi táplálékkal élünk, s hogy a test örömeinek is adózva fokozódó étvágyunkat kielégíthessük, következzenek végre a fánk receptek, amelyeket egy olyan szakácskönyv tartalmaz, amelyet ugyan 1622-ben másoltak le, de az eredeti kötetet összeállító szakácsmester a 16. században élt.

Hajdan Pekry Erzsébet Terézia grófnő (Pekry Lőrinc kuruc brigadéros és Petrőczy Kata Szidónia 1659-1708 költőnő leánya) tulajdonát képezte az a „confectes könyv", amelyet 1730-ban Teleki Zsuzsanna másoltatott le a maga számára. Ebben a süteményes könyvben található alább közölt recept szerint készítették a 18-19. században a fánkot a Radák, Rhédey, Bethlen, Teleki, Kemény családok leányai a maguk vezette háztartásokban. Különlegességnek számít, hogy a recept még nem használt kovászt, vagy élesztőt, ezért az így készült tészta inkább a ma csörögének (egyes vidékeken nevezik még forgácsfánknak, herőcének is) ismert süteménnyel azonos.

Ollyan fánk mint a természet szerint való mandula

Végy egy fél font szép lisztet, és nyolc lót szitált nádmézet (cukor), elegyítsd öszve, ahoz tégy két kalán rózsa, vagy fahej vizet, két tyúktojás sárgáját is keverd a liszt és nádméz közé, gyurd meg a tésztát jó tejfellel, hogy ollyan kemény légyen, mint valami laskának való tészta, keverd addig míg sima lészen, nyújtsd ki ollyan vékonyon a jó késnek a foka, avagy talán annyire vastagabban, azután afféle formában kinyomván tedd a fa tányérra, melly a szép lisztel meg van hintve, ugy hogy edgyik a másikat ne érje-rántsd meg a sírban, hogy a természet szerint való mandulának szinek is légyen. Szép és jó.

A hozzávalókat mai mértékegységben átszámítva (1 font = 0,56 kg; 1 lót/lat = 0,0175019 kg és az elkészítésre vonatkozó instrukciókat egy modern szakácskönyv a következőképpen adná meg:

28 dkg búza finomliszt
14 dkg cukor
2 tojás sárgája
2 evőkanál rózsa- vagy fahéj víz (rózsaszirom, vagy darabolt fahéj vízben áztatásával nyert folyadék, melyből cukor és szesz hozzáadásával egyféle likőr készült. Ha ezek beszerzése némi nehézségbe ütközne, megengedett a rummal való helyettesítésük)
zsír/olaj a sütéshez
tejföl amennyit felvesz (se túl kemény, se túl lágy ne legyen a tésztánk)

A hozzávalókat összegyúrjuk, simává dagasztjuk. Kés fokánál vastagabbra nyújtjuk, lisztezett deszkára kiszaggatjuk, nem túl forró zsiradékban aranysárgára sütjük.

Künstlerné Virág Éva cikkének folytatása és a források a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma