2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így nézett ki fénykorában az ősi egyiptomi templom

2016. február 8. 15:28

Az egyiptomi templomok falait manapság már javarészt csak homokos bézs színben ismerjük, holott néhány ezer évvel ezelőtt az építményeken található rajzok még élénk színekben pompáztak. Az ún. projection mapping (magyarul fényfestés vagy épületvetítés) technológiának köszönhetően a New York-i Metropolitan Múzeum látogatóinak most újra hasonló élményekben lehet részük, mint a kétezer évvel ezelőtt élt egyiptomiaknak. 

Az évezredeken keresztül a Nílus partján álló denduri templom egykor élénk színű falairól az állandó árvizek következtében fokozatosan kopott le a festék. 1906-ban Aylward Blackman brit régész felfedezte, hogy a templombelsőben néhány falfestmény még fennmaradt. Az épület az 1920-as években az árvizek következtében már évente kilenc hónapon át vízben állt, és az 1960-as években – egy UNESCO-projekt égisze alatt –  átszállították a New York-i Metropolitan Múzeumba. Mire azonban az Egyesült Államokba áthelyezték a templomot, az eredeti festmények nyoma már teljesen lekapott róla, így a kurátoroknak komoly fejtörést okozott, hogyan nézhetett ki egykor az épület.

A templommal, valamint más hasonló építményekkel, többek között a karnaki templommal kapcsolatos korábbi kutatások eredményeire építve a Metropolitan Múzeum MediaLab nevű részlegének munkatársai fényfestés segítségével keltették életre a denduri templom falán látható egyik ábrázolást, amelyen Augustus római császár felajánlásokat tesz Hathornak és Hórusznak. A projekt a „Színezd ki a templomot” elnevezést kapta.

A szakértőknek alapos kutatást, valamint kiterjedt szakmai egyeztetéseket követően végül sikerült olyanná varázsolniuk a templom falának egy részletét, amelyhez hasonló kétezer évvel ezelőtt is lehetett. A kutatók külön kiemelték, hogy egy olyan eljárás segítségével sikerült a falrészletet az eredetihez hasonló állapotban megjeleníteni, amely nem eredményezett állagromlást az épületen.

Érdekesség, hogy az idegenvezetőknek lehetőségük lesz arra, hogy több színkombinációt is a falra vetítsenek. A Metropolitan Múzeum munkatársai remélik, hogy a projekt mintaként szolgál majd jövőbeli kutatások számára is. Bár a MediaLab menedzsere, Marco Castro Cosio kifejtette, hogy a múzeumban egyelőre csak egy rajzot alkottak újra fényfestés segítségével, a látogatók számíthatnak rá, hogy a technológia segítségével más kincseket is megtekinthetnek majd színesben. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár