Hírhedt fasiszta jelképeket tiltottak be Romániában
2015. június 25. 09:46 MTI
A román képviselőház egy szerdán elfogadott törvénymódosítással betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát. A módosítást 302 igen szavazattal három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
Korábban
Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A módosított rendelet megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét Romániában egyebek mellett Vasgárda név alatt.
Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A módosítást 302 igen szavazattal három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ugyanezt a módosítást a szenátus is megszavazta áprilisban. A módosított rendelet hatályba lépéséhez Klaus Iohannis államelnök aláírása szükséges még.
A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot a román ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését - írták a kezdeményezők. Ezért szükségesnek tartották a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.