Hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta a nevét a történelembe
2017. július 21. 18:32
Bár méltatlanul ritkán hallunk róluk, asszonyok sora vett részt az emberiség grandiózus vállalkozásaiban. Ott voltak a függetlenségükért harcoló dél-amerikai államok seregeiben, az űrrepülés hajnalán és az első nagy régészeti felfedezéseknél is. Sőt, előfordult, hogy egy királyné maga vezette keresztes seregét a Szentföld megsegítésére. Következzen hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta magát a történelembe!
Korábban
A sivatag királynője
Lady Hester Stanhope ifjabb William Pitt brit miniszterelnök unokahúga és házvezetőnője volt. 1810-ben azonban maga mögött hagyta a ködös Brit-szigeteket és bejárta a Földközi-tenger szigeteit és a Közel-Keletet. A Máltán, Görögországban, Egyiptomban és Palesztinában töltött idő alatt teljesen beleszeretett a régió fantasztikus történelmébe és hamarosan új szenvedélyt talált magának: a régészetet.
Stanhope – aki kalandjai során túlélt egy hajótörést is – egy libanono szerzetesektől kapott térkép alapján felfedezte Askelón romvárosát. Rövidesen megszerezte az Oszmán kormány jóváhagyását is és 1815-ben kiterjedt ásatásokba kezdett a páratlan lelőhelyen.
A korabeli szokásoktól eltérően nem kincsvadászként viselkedett, hanem módszeresen tárta fel Askelón romjait, gondosan felmérve a környék földrajzi viszonyait és minden lényeges információt begyűjtve a környéken élő emberektől, így lényegében az első modern értelemben vett régészeti ásatást hajtotta végre Palesztinában.
A „Sivatag királynőjeként” is emlegetett Stanhope utazásait követően Libanonban telepedett le és sokáig aktív kapcsolatban volt a környékbeli sejkekkel és emírekkel. Végül azonban elvesztette szinte minden vagyonát, így idős korában már szenilisen és nagy ínség közepette halt meg 1839-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap