Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját

2017. március 18. 09:07

A sarkvidéki kormányzó, aki elrabolta Kolumbusz dicsőségét

Helge és Anne Ingstad

Helge Ingstad egy igazi 20. századi kalandor volt. 1899-ben született egy norvégiai kisvárosban, ahol édesapja egy gyárban dolgozott mérnökként. 16 éves korában költöztek Bergenbe, ahol leérettségizett , majd jogi diplomát szerzett és 1922-től saját ügyvédi praxist működtetett. 1926-ban azonban eladta irodáját és a kanadai vadonba költözött, ahol prémvadászként dolgozott. Három évig élt egy helyi indián törzs tagjai közt, majd Norvégiába hazatérve megírta itt szerzett élményeit, ami egy csapásra hírnevet szerzett neki.

1932-ben központi szereplőjévé vált egy norvég-dán diplomáciai konfliktusnak is, amikor Norvégia annektálta a Grönland északkeleti részén fekvő – egyébként lakatlan és csak halászati, illetve tudományos célokra használt – Vörös Erik Földet. Az újdonsült „gyarmat” kormányzójává Ingstadot nevezték ki. Mivel Dánia egész Grönlandot a saját felségterületének tekintette, az ügy a Hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely a dánok javára döntött, így a norvég expedíció 1933-ban elhagyta a szigetet. A jogban és a sarkvidéki viszonyokban egyaránt jártas Ingstad szolgálataira azonban továbbra is igényt tartott a norvég kormányzat és a Grönlandról való hazatérését követően a Jeges-tengeri Svalbard kormányzójává nevezték ki, ahol két éven keresztül működött.

Helge Ingstad fiatal korában

Svalbardon ismerkedett meg a nála húsz évvel fiatalabb Anne Stine-vel, aki nagy rajongója volt Ingstad kanadai és grönlandi kalandjainak. A pár 1941-ben házasodott össze, majd a második világháborút követően egy Oslo melletti kisvárosban telepedtek le, ahol egy lányuk született. Anne az 1950-es években az Oslói Egyetemen tanult régészetet és ettől kezdve életük nagy részét különféle expedíciókon töltötték.

Az Ingstad házaspár nevéhez fűzödik, hogy 1960-ban a kanadai L’Anse auc Meadows település közelében egy 1000 körül alapított viking települése maradványait fedezték fel, amelyet számos kutató a Vörös Erik fia, Leif Eriksson vezette expedíció során alapított településsel azonosít. Ingstadék felfedezése elsőként szolgáltatott tárgyi bizonyítékot arra, hogy az európai ember már évszázadokkal Kolombusz Kristóf útja előtt is elérte az amerikai kontinenst. Helge Ingstad 2001 márciusában, 101 évesen hunyt el egy oslói kórházban.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Helge és Anne IngstadLeni Riefenstahl Hitler társaságábanRita-Levi MontalciniErzsébet anyakirályné századik születésnapján lánya, II. Erzsébet társaságábanHelge Ingstad fiatal korábanTarics Sándor (jobbról a második) a medencébenTarics SándorLeni Riefenstahl AfrikábanErzsébet anyakirályné férje, VI. György és lányaik társaságábanTisza László (jobb oldalt) Alekszander Akhizier szovjet fizikus társaságábanTisza LászlóMarcus Valerius Corvus ábrázolása
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma