Hajsza egy elsüllyedt polgárháborús hajót ábrázoló fotó után

2015. február 18. 12:55

Az amerikai polgárháború egyik leghíresebb hajója, a CSS Georgia 1864-ben süllyedt el a Georgia állambeli Savannah folyóban, azóta senki sem látta, ugyanakkor állítólag létezik egy róla készült fotó, amely harminc éve eltűnt. A tervek szerint a folyót most kotrással szeretnék kiszélesíteni, hogy az óceánjárók is használhassák, de ehhez nagy segítség lenne, ha tudnák, hol van a 150 éve elsüllyedt legendás hajó.

CSS Georgia

John Potter savannah-i lakos elmondása szerint egyszer régiségek után kutatott a dél-georgiai Waycross egyik házának udvarában, amikor kezébe akadt egy igen régi, keretes kép. Jobb oldalán egy kalapos ember sötét sziluettje, a háttérben pedig egy háztetőre hasonlító tárgy volt látható a vízen, azonban az egész kép igencsak elmosódott és foltos volt. A fotó hátsó oldalán pedig egy felirat olvasható: “CSS Georgia”.

Potternek nem volt 175 dollárja a képre, azonban - visszaemlékezése szerint - pontosan tudta, mi van a kezében. Sikerült lefotóznia a képet, hogy barátainak és a szakértőknek megmutassa. Mindez harminc évvel ezelőtt történt. A történészek szerint - ha a kép valóban eredeti és nem hamisítvány, akkor - minden bizonnyal a CSS Georgiát, a páncélozott konföderációs hadihajót ábrázolja, amelyet a Savannah városát elfoglaló uniós Sherman tábornok katonái elsüllyesztettek a folyón.

A kutatóknak még számtalan kérdésük van a hajóval kapcsolatban, s a legtöbben úgy vélik, az eredeti fotó jelentős segítséget nyújtana ezek megválaszolásához. „A fotó ugyanolyan rejtély, mint a CSS Georgia, mivel évtizedek óta senki sem látta” - magyarázta Julie Morgan, az amerikai hadsereg műszaki hadtestének régésze. A hatóságok akár 14 millió dollárt is hajlandóak költeni arra, hogy a konföderációs hajó maradványait felleljék és összegyűjtsék a Savannah folyó aljáról, mielőtt megkezdenék a kotrási műveleteket. A búvárok idén januárban merültek le először, a munkálatok befejezésének tervezett időpontja idén ősszel lesz.

Fotó a CSS Georgiáról készült képről

Az 1861-1865 között zajló polgárháborús időszak nyitotta meg a páncélos hadihajók korszakát (korábban még a faszerkezetű hajók domináltak). A testvérháború idején a savannah-i Ladies Gunboat Association-nek sikerült összegyűjtenie 115 ezer dollárt egy olyan volumenű hajó építésére, amely megvédelmezi Savannah városát az uniós hadseregtől. Azonban a 36,5 méter hosszúságú hadihajó motorjai túl gyengének bizonyultak az 1200 tonnás hajótest árral szembeni hajtásához, ezért lehorgonyzott Fort Jacksonban, mielőtt 1864 decemberében elsüllyesztették volna.

A páncélosról sem fotók, sem tervrajzok nem maradtak fenn, néhány művész azonban megfestette, illetve megrajzolta, de ezeken számos különbség van. Robert Holcombe, a columbus-i National Civil War Naval Museum korábbi kurátorának elmondása szerint a képről készült fotón látható alakzat alapján valóban a CSS Georgiáról van szó. Ilyen formájú hajóból akkoriban nem volt több: tulajdonképpen egy úszó ágyúállás volt, amelyet egy páncéltető 45 fokos szögben védett. „Úgy vélem, ha nem eredeti, akkor egy borzasztóan jó hamisítvánnyal van dolgunk” - mondta Holcombe.

A régészek, illetve a hadsereg már a közösségi média segítségével keresik a rejtélyes fotó tulajdonosát. Potter a Guardiannek elmondta, hogy később sikertelenül próbálta meg felvenni a kapcsolatot a fotó akkori tulajdonosával, aki ismeretlen helyre költözött. A fotóról készült fényképet pedig még 1986 márciusában a Georgia Historical Society-nek ajándékozta. Visszaemlékezése szerint pár évvel később kapott egy levelet a tulajdonos egyik családtagjától, aki elmondta, hogy az eredeti fotót a Savannah History Museumnak ajándékozták. Ott azonban soha nem láttak ilyen képet.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma