Feltárul az egyik legnépesebb amerikai magyar kolónia, Árpádhon története

2017. szeptember 26. 12:35 MTI

A magyar közösség történetét bemutató múzeum nyílik egy több mint százéves iskola épületében a louisianai Albanyban Hungarian Settlement Museum (magyar letelepedési múzeum) néven szerdán.

Az Amerikába kivándorolt magyarok története tárul fel Luisiánában

A múzeum épületét a Magyar Településtörténeti Társaság állította helyre, hogy abban meg lehessen nyitni a múzeumot. Az egykori magyar bevándorlók iskolája eredetileg 1906-ban nyílt meg Springfieldben, majd 1927-ben költözött Albanyba. 1944-ig működött iskolaként, aztán idősotthon lett belőle. Miután 1976-ban bezárták, egészen 2000-ig üresen állt, ekkor határozta el a történelmi társaság, hogy múzeummá alakítja.

Az intézmény honlapja (hungarianmuseum.com) szerint a magyar kolóniát Albanyban 1896-ban három család alapította. 1900 és 1920 között 11 családról 200 családra nőtt a helyi magyar közösség, amelynek az Árpádhon nevet adták. A portál szerint jelenleg ez a legnagyobb vidéki magyar közösség az Egyesült Államokban. A múzeum alapítóinak az volt a célja, hogy ezen a módon is ápolják a közösség múltját.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma