2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eredetiben tekinthetők meg Zrínyi, Görgei és IV. Károly iratai

2016. szeptember 16. 14:35

A Kulturális Örökség Napok idei központi témáihoz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is számos ponton kapcsolódik. Az Örökség Napok eseménysorozat az idei évben Báró Forster Gyulára és a műemlékvédelem kezdeteire irányítja a figyelmet, de kiemelten kezeli az Európai Unió témaajánlatát, az „Örökség és közösség” témakörét is. Ehhez kapcsolódva az Országos Levéltár őrzésében lévő eredeti iratok bemutatásával, kamara-kiállításokkal, épület-és raktársétákkal várja egész nap az érdeklődőket.

A programuban megemlékeznek az 1956-os forradalom hatvanadik, az I. világháború száz éves évfordulójára, valamint Gróf Széchenyi István születésének 225., Zrínyi Miklós hadvezér halálának 450. és Görgei Artúr honvédtábornok halálának 100. évfordulójáról is.

FOLYAMATOS PROGRAMOK

Iratbemutatás a Kutatóteremben: műemlékvédelem alatt álló épületek terveinek bemutatása, valamint Dudits Andor történelmi falkép ciklusához készített tervei

Iratbemutató a Lovagteremben: „Honvédőrnagy, fővezér, hadügyminiszter…”
Válogatás Görgei Artúr irataiból (hivatalában kelt dokumentumok, főképp az 1848-49-es időszakra vonatkozóan)

Kiállítás: Nyomot hagytak – Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítás (du. 14 óráig)

Gyermekfoglalkozás: restaurátor- és könyvkötő munkatársaink segítségével kisebb könyvecskéket, noteszeket készíthetnek a gyermekek, kollégáink a KÖN tematikájához tartozó évfordulók kapcsán számos kézműves foglalkozással készülnek.

ÓRÁNKÉNT INDULÓ PROGRAMOK

Épületbemutatás: körbevezetés a Bécsi kapu téri, levéltári palota történelmi falképekkel díszített épületében

Raktárlátogatás: Széchenyi István, Zrínyi Miklós, IV. Károlyhoz kapcsolódó dokumentumok, további eredeti, magánlevéltári iratok bemutatása

A Kulturális Örökség Napok keretében az Országos Levéltár szeptember 17-én, szombaton 10.00-18.00 óráig tart nyitva, az egész rendezvény ingyenes (kivéve a koncert)

KONCERT

16.00–17. 00 óráig 

A Kulturális Örökség Napok egész napos eseménysorozatának zárásaként Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész és zenésztársai koncertjét hallgathatják meg „Magyarországnak fényes világa.. – zenés utazás a magyar múlt századaiban” címmel.

Műsoridő kb. 60 perc

Előadók: Sebestyén Márta UNESCO Artist for Peace (ének, furulyák, dob)

Andrejszki Judit (ének, csembaló, orgona)

Sofia Labropoulou (kanoun)

ifj.Szerényi Béla (tekerő, citera, tárogató, klarinét)

A koncert (16-17 óráig) belépődíjas:

Teljes árú jegy: 1.200 Ft

Diák-és nyugdíja: 800 Ft

A jegyek elővételben már megvásárolhatóak az MNL Országos Levéltárban, érdeklődni a [email protected] címen lehetséges.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár