Emlékbélyeg kibocsátásával zárul a Gulág áldozatainak emlékéve

2017. február 7. 10:49 MTI

200 ezer példányt nyomtat a Posta az alkalmi bélyegekből. Az áldozatokat fogságba esett és szabaduló madarak jelképezik majd. A szovjet megszállás áldozatainak emlékműve a Szabadság téren épülhet fel.

Gulág

A politikai foglyokat őrző Gulág szimbolikus név, hiszen a szovjet kényszermunkára hurcoltak különböző típusú munkatáborokba kerültek - emlékeztetett az alkalmi bélyeg hétfői ünnepélyes bemutatásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Mint elmondta, az általa vezetett Gulág Emlékbizottság arra a sok százezer magyarra - köztük sok svábra és zsidóra - kíván emlékezni, akiket a különböző típusú szovjet lágerekbe hurcoltak.

A magyar kormány a 2015-öt és 2016-ot a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéveivé nyilvánította, majd az emlékbizottság ezt 2017. február 25-ig, Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70. évfordulójáig meghosszabbította. "Az emlékév véget ér, de az emlékezés nem marad abba. Ez az emlékezés megadta a figyelmet és tiszteletet azoknak a honfitársainknak, akik áldozatai lettek a kommunista elnyomó rendszernek, de azoknak is, akik helytállásukkal hőssé váltak" - emelte ki Balog Zoltán.

Az emlékezésnek több módja is van, fontos például, hogy a fogyatkozó számú tanúk emlékezzenek - jegyezte meg a miniszter. Mint hozzátette, emléket lehet állítani hatalmas emlékművekkel is, jelenleg például a ferencvárosi pályaudvarnál készül egy Malenkij robot emlékmű. Az emlékezésben fontos szerepet tölthet be a posta, mert a bélyegkibocsátás is egyfajta emlékezés, egyfajta "emlékmű-állítás" - hangsúlyozta a miniszter.

A Gulág áldozatainak emlékbélyege (posta.hu)

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, az ifj. Szunyoghy András tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában, 200 ezer példányban készült, fogságba esett és szabaduló madarakat együtt ábrázoló bélyeg február 1-jétől kapható. Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az emlékbizottság a szovjet megszállás áldozatainak emlékét is ápolni kívánja. Szóba került, hogy a Szabadság téren állítsanak a tiszteletükre emlékművet, ezt a kérdést társadalmi vitára is bocsátották - idézte fel Balog Zoltán, hozzátéve: a javaslatot támogatja az emlékbizottság is.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A Gulág áldozatainak emlékbélyege (posta.hu)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma