2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elefántokat mészároltak őseink félmillió évvel ezelőtt

2015. március 20. 15:16

Közel félmillió éves kőeszközökre bukkantak izraeli régészek, akik elefántzsír nyomait fedezték fel a leleteken. A merőben új felfedezés azt mutatja, hogy őseink kőeszközök felhasználásával ejtettek el, majd dolgoztak fel ormányosokat.

Az antropológusok már eddig is sejtették, hogy az ősember pattintott kőeszközöket is igénybe vett az elejtett állatok izmainak, zsírszöveteinek lefejtése, valamint a csontvelő kinyerése céljából, ám eddig nem volt rá bizonyítékuk, fejtette ki Ran Barkai, az izraeli Tel-Aviv-i Egyetem munkatársa.

Az 1,8-1,5 millió évvel ezelőtti időszakban az ősember életében két drámai változás következett be, egyrészt a Homo erectus agya jelentősen megnövekedett elődjeihez képest, másrészt a szerszámkészítő metódusok is átalakultak. A kutatók szerint ugyanis ekkortájt kezdtek megjelenni az acheuli kultúra termékeként a csepp alakú szakócák, amelyeket már tudatosan és egy meghatározott sablon szerint készítettek az emberfélék.

Sok tudós azt állítja, hogy e két folyamat szorosan kapcsolódik egymáshoz, ugyanis az emberi agy nagyobb kalóriaigénye elősegítette vadászatot, amely során megszerezhették a megkívánt húst és zsiradékokat. Mindehhez a szerszámkészítés tökéletesítésére volt szükség.

Az ezt követő körülbelül egymillió év során eleink közel azonos méretű és alakú szakócákat készítettek, amelyeket szerte a világban felfedeztek a szakemberek a vágásnyomokkal teli állati csontok, főként mamut- és elefántmaradványok mellett.

2004-ben Barkai és kollégái az izraeli Revadimban egy kőbányát tártak fel, amelyben több tízezer, kiválóan megőrződött kőeszközt és állati csontot, többek között vadbölények, kecskék, gazellák és szarvasok maradványait fedezték fel. A 300-500 ezer éves csontok között egy egyenes szarvú, vastag bőrű elefánt maradványait is megtalálták, amely egy mai ázsiai elefántra hasonlít.

Az egyik helyszínen, nem messze az elefánttól a kutatócsapat három darab, kisméretű szakócát tárt fel, amelyekről a kémiai elemzés kimutatta, hogy felületükön elefántzsír található. A régészek a kőeszközök kopásaiból azt állapították meg, hogy a szerszám "multifunkciós" lehetett, vagyis a csontok, inak és egyéb testrészek vágásában is segítséget nyújthatott, akárcsak az állat elejtésében.

Az új felfedezés alátámasztja azt a korábbi elgondolást, hogy az eszközök fejlődése kulcsfontosságú volt az emberfélék húshoz való jutásának megkönnyítésében. Mindez azt a tényt is segít megmagyarázni, hogy miért nem változtak ezt követően hosszú ideig a kőeszközök: egyszerűen nem volt rá szükség, magyarázta Barkai. „A szakócák közel egymillió évig a »piacon« maradtak” - tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár