Einsteintől a Bermuda-háromszögig – hat különös teória Atlantiszról

2016. november 28. 12:08

Atlantisz legendás elsüllyedt szigete első ízben Platón két, i. e. 360-ban körül írott műveinek dialógusaiban szerepelt. A Timaiosz és Kritiász rövid párbeszédeiből megtudjuk, hogy a görög filozófus szerint 9 ezer évvel azelőtt létezett az azóta számos kalandor által keresett szigeti királyság. Az ókor állítólagosan legnagyobb tengeri hatalmát egyetlen nap és éjszaka alatt titokzatos körülmények között elnyelte a tenger. A Platón óta eltelt évszázadok során számos író, geológus, tudós, történész, régész, felfedező akadt, akik az eltűnt sziget nyomába vetették magukat. Voltak, akik egyértelműen vitatták létezését, ám számos elmélet keletkezett a rejtélyes királyság egykori helyét illetően. A History a hat leghíresebb elméletet szedte össze.

Atlantisz

Kontinens az Atlanti-óceán közepén

Az elképzelés, miszerint Atlantisz nem Platón képzeletének szülöttje, hanem valóban egy történelmi helyszín lehetett, csupán a 19. század végén került a köztudatba. Ignatius L. Donnelly amerikai író az Atlantis: The Antediluvian World (Atlantisz, az özönvíz előtti világ) című 1882-es művében úgy érvelt, hogy az ókori világ fejlettsége, teljesítménye (különféle nyelvek sokasága, kohászat, mezőgazdaság, stb.) nem származhatott „önmagától”. A kongresszusi képviselő és amatőr tudós szerint kellett lennie egy korábbi fejlett civilizációnak, hiszen az általunk ismert ókoriak nem lehettek elég kifinomultak ahhoz, hogy létrehozzák a ma hozzájuk köthető eredményeiket.

Feltételezve, hogy az Atlanti-óceán csupán néhány száz láb mélységű, Donnelly szerint egykoron volt egy kontinens, amelyet az „elmozduló” óceáni víztömegek egyszerűen elárasztottak. Úgy vélte, Platón viszonylag pontosan leírta, hol is található ez az elveszett világ: Herkules oszlopain túl (minden bizonnyal ez a kép a Gibraltári-szorosra utalhat) kb. hatezer stadionnyi távolságra Egyiptomtól (1500 kilométerre). A méretekkel a filozófus bizonyára tévedhetett, hiszen már a Gibraltár-Kairó légvonalbeli távolság is eléri a 3500 kilométert. A modern oceanográfia és a lemeztektonika (vagyis a vándorló óceáni és kontinentális lemezek tudományának) megszületése után ez a nézet még sokáig uralkodónak számított. Donnelly úgy vélte, az atlantiszi volt a világ első civilizációja, amelynek lakói elköltözve a szigetről hozták létre a többi ókori kultúrát. (Például szerinte az egyiptomi volt az atlantisziak első „gyarmata”.) A világ különböző társadalmának mitológiai hagyományai pedig azért oly hasonlóak, mert mind az atlantiszi kultúrából fakadt.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Théra szigeteTengerfenék a Bimini-szigetek menténPlatón

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma