Egy nappal a leánykérés után kosarazta ki vőlegényét Jane Austen

2017. július 18. 12:24 MTI

200 éve, 1817. július 18-án Winchester városában hunyt el Jane Austen angol írónő, aki napjainkban is nagy kultusznak örvend. Értelem és érzelem című munkája a világ egyik legolvasottabb regénye.

Jane Austen

Jane Austen 1775. december 16-án született a hampshire-i Steventonban. Anglikán lelkész édesapja rendkívül fontosnak tartotta nyolc gyermekének tanítását, szellemének kiművelését. Élénk szellemű, vidám természetű anyjuk rögtönzött versekkel és történetekkel szórakoztatta őket, gyakorta afféle házi színielőadásokat is rendeztek. Az eleven családi légkör, a kiterjedt rokoni, ismerősi kör, az utazások Bathba és Londonba, a különböző társadalmi réteggel való találkozás ösztönzően hatott Jane-re, aki már tizenkét éves korától írt, eleinte a korabeli szentimentális irodalmat kifigurázó műveket.

Első igazi regényébe 1795 körül kezdett, a könyv kezdetben az Elinor és Marianne címet viselte, s csak később lett belőle Értelem és érzelem (Sense and Sensibility). Alig fejezte be művét, 1796-97-ben First Impressions (Első benyomások) címen máris elkészült a Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice) első változata. E korai regények utolsó darabja az 1798-99-ben keletkezett Susan, amelyet később A klastrom titka címmel ismerhetett meg az olvasóközönség.

A festmény egyes kutatók szerint Jane Austent ábrázolja gyermekkorában

1801-ben a lelkész apa feleségével és két lányával Bathba költözött, ahol a következő évben egy hampshire-i úriember megkérte Jane kezét. Igent mondott, de egy nappal később megmásította elhatározását - a furcsa döntés hátterében alighanem egy másik fiatalember állt, akibe Jane szerelmes volt, de az illető korán meghalt. Az igazság soha nem fog kiderülni, mert az írónő nővére, hagyatékának gondozója eltüntetett minden nyomot, amely Jane magánéletére utalt. 1805 januárjában apjuk meghalt, Southamptonba költöztek, ahol négy évig éltek meglehetősen szűkösen. Nehéz anyagi helyzetükből egyik bátyjuk segítette ki őket, aki egy nagyobb vidéki házat bocsátott anyja és húgai rendelkezésére birtokán.

Az anyagi gondoktól való megszabadulás lehetővé tette számára, hogy előkészítse az Értelem és érzelem, valamint a Büszkeség és balítélet kiadását. 1811-ben és 1813-ban mindkettő meg is jelent, a szerző nevének feltüntetése nélkül, s a Critical Review és a Quarterly Review című vezető folyóiratok lelkesen üdvözölték a szórakoztató, mégis tanulságos műveket. 1811-13 között megírta a Mansfield park című regényét, majd rögtön hozzáfogott az Emma megírásához, amely 1815 decemberében jelent meg. Életének ez az időszaka sikeres és boldog volt, széles körben ismert és népszerű műveiről a kritika is kedvezően nyilatkozott.

Az írónő 1816-tól egyre többet betegeskedett, valószínűleg rákban vagy Addison-kórban (a mellékvesekéreg működészavara) szenvedett, ezért visszavonultan élt. A testi megpróbáltatások ellenére továbbra is sokat dolgozott. 1817 januárjában kezdett bele az üdülőhelyeket és a hosszas betegeskedést kifigurázó, öngúnnyal fűszerezett Sanditon című munkájába, amely végül befejezetlen maradt. Az év májusában gyógykezelésre Winchesterbe szállították, ahol 1817. július 18-án meghalt, a helyi székesegyházban temették el.

Jane Austen éles szemmel, metsző iróniával ábrázolta kora társadalmát, az angol középosztályt, nem véletlenül tekintik a kritikai realizmus egyik előfutárának. Regényeinek hősei „erős” karakterek, intelligens, érzelmileg gazdag, erkölcsileg szilárd emberek, akik kirínak környezetükből. A brit közönség körében ma is az egyik legkedveltebb író, népszerűségét nemcsak remek jellemábrázolásának, feszesen megszerkesztett műveinek, szellemes és élvezetes stílusának köszönheti, hanem a regényeiből készült filmfeldolgozásoknak is. Ezek közül az egyik legsikeresebb a Büszkeség és balítélet a BBC által készített televíziós sorozata, amelyben Colin Firth alakította Mr. Darcyt.

Az írónőről is több életrajzi film készült, a 2007-es Jane Austen magánélete című alkotásban Anne Hathaway személyesítette meg. Rajongói világszerte társaságokat, olvasóköröket alapítottak, egykori lakóháza múzeumként szolgál, Bath-ban Jane Austen Központ működik, ahol emlékére minden évben fesztivált rendeznek. A tervek szerint 2017-től a 10 fontos bankjegyet az ő portréja díszíti majd.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A festmény egyes kutatók szerint Jane Austent ábrázolja gyermekkorában
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma