Légiháború Magyarországon
2005. március 8. 11:29
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=9242&pIdx=1
Hatvan esztendeje annak, hogy a Szövetséges hadászati légierő megkezdte hazánk bombázását.
Az intenzív légi hadviselés főcsapása Budapestet érte
| ||||||
A "FRANTIC" hadművelet során (1944. június 2. - szeptember 19.) 600 támadó gép főcsoportosítása Debrecent bombázta. A jobb szárny Nagyváradot, Kolozsvárt, Szegedet, Balmazújvárost, a balszárny pedig Szolnokot és Miskolcot támadta, mégpedig zavartalanul, mivel Szolnok és Miskolc kivételével egyetlen hatékony légvédelmi löveg nem védte a magyar városokat.
A főváros elleni legnagyobb bombatámadás az 1944. július 2-ai volt. A bevetési parancsban meghatározott célpontok: az almásfüzítő-i kőolaj-finomító, a szolnoki vasúti híd különleges irányított bombákkal (nem találták el), a Weis Manfréd Művek és a Shell Olajfinomító, a dunaparti, a rákosrendezői és a nyugati rendező pályaudvarok voltak. A támadó kötelékek rendkívül heves vadász elhárítással és légvédelmi tűzzel találkoztak. A légvédelem hatékonysága megzavarta a pontos célzást, ezért a hadművelet folyamán 5269 polgári lakos vesztette életét.
Figyelemre méltó tapasztalat, amely a légoltalmi intézkedések hatékonyságát és szükségességét húzza alá: amíg a főváros belső kerületeiben, ahonnan nem telepítették ki a lakosságot, 310-en haltak meg, míg a kitelepített lakosságú kerületi részeken csak 15-en, Csepelen pedig egyetlen halott sem volt.
Az intenzív légi hadviselés főcsapása Budapestet érte: csak szeptember 1-e és 20-a között 10 nagy erejű bombatámadás érte a fővárost. Elsősorban vasúti hídjait és rendező pályaudvarait bombázták: szeptember 17, 18. nappal, 18, 19 éjszaka, 20 nappal, 20. 21 éjszaka. Ez utóbbi egyébként a szovjet távolsági bombázók első nagy erejű bombatámadása volt Budapest ellen. Ezután lelassult az ütem, várták Magyarország kiugrását.
A főváros bombázását a Vörös Hadsereg légiereje vette át. A Szövetségesek az erőkifejtést a Dunántúlra és a Felvidékre helyezték át, utolsó jelentősebb bombatámadásuk 1945. március 4-én Sopront, 27-én Szombathely vasútállomásait, illetve repterét érték.
Légoltalmi mentés: 2-300 ezer kitelepülő
| ||||||
A polgármester felhívta a károsultak figyelmét, hogy a támadást követő 3 napon belül keressék fel a lakásuk szerinti illetékes kerületi elöljáróságok népjóléti osztályát nyilvántartásba vétel, élelmiszerjegyekkel való ellátás céljából. Hasonlóképpen szabályozták az ellátást a főváros környéki városokban és községekben, Kispesten, Pestszenterzsébeten, Soroksáron, Csepelen; megszervezték a ruhanemű és az azonnali pénzsegély juttatását is.
Április 4-én összeült a kormány. Első intézkedésével azonnal kiterjesztette a statáriumot a légiriadó alatt elkövetetett minden nagyobb bűntényre, rablásra, fosztogatásra, gyilkosságra.
A légoltalmi kiürítési kormánybiztos - aki egyben a légoltalom országos parancsnoka volt - még aznap közleményt adott ki Budapest és közvetlen környékének - Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városok, valamint Albertfalva és Csepel községek - kiürítésére.
Nem költözhettek ki: a közlekedési vállalatok személyzete, a hadiüzemekben dolgozók, a tűzoltók, a pénzintézeti dolgozók, orvosok, gyógyszerészek, szülésznők, a temetkezési vállalatok dolgozói, élelmiszer-kereskedők, a kisiparosok többsége, valamint a légoltalmi szervezetekbe beosztottak. Ők kötelesek voltak helyükön maradni. Felhívták a lakosság figyelmét, hogy az elszállítás városrészenként, a legrövidebb időn belül megtörténik.
Aki önként kiköltözött, lakásutalványt kapott. Előnyben részesítették azokat, akik rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek. A kitelepítendő lakosságot két kategóriába osztották, elsőbe tartoztak a közhivatalok, valamint a hadiüzemek dolgozói, akiknek a kitelepítését az iparügyi miniszter, illetve a hivatal vezetője, a másodikba a lakosság többi részét sorolták. Kényszerelhelyezést csak a kibombázott, hajléktalanok elhelyezése esetén alkalmaztak.
Az első kitelepítő vonatok április 7-én indultak. A napi sajtó rendszeresen közölte honnan és mikor indulnak szerelvények. A lakosság szigorú ütemterv szerint a fővárosi pályaudvarokon létesített berakodási helyekről induló szerelvényeken hagyta el a fővárost.
A kitelepülők számáról nincs megbízható adat, azonban a vonatok nagy számából mintegy 2-300 ezer főre lehet következtetni. A következtetések szerint a veszélyeztetett területek (Bp. IX., X., XII. kerületek, Csepel, Pestszenterzsébet, Újpest, stb.) lakosságának nagy része elhagyta lakhelyét. E számítás helyességét igazolja, hogy a későbbi támadások során, e helyeken már lényegesen kisebb volt a lakosság vesztesége.
Kárfelszámolás szünet nélküli bombatámadások között
Budapest főváros polgármestere éjjel-nappal állandóan működő - orvosokkal és ápoló személyzettel, mentőjárőrökkel ellátott - segélyhelyeket állított fel. A korabeli lapok közlik a segélyhelyek adatait, ahová a támadások után a sérültek beszállíthatók, vagy könnyű sérülés esetén be tudnak menni. A segélyhelyek nagy részét iskolákban, egészségügyi intézményekben, elöljáróságokon és vásárcsarnokokban rendezték be, szerelték fel.
A fővárosi és környéki megyei városi, községi légoltalmi szerveztek viszonylag hamar úrrá lettek a helyzeten. A légoltalmi szervezetek mellett a honvédség tűzszerészeit és a rendelkezésre álló alakulatokat is bevetették. A korabeli sajtó adatai szerint a mentő- és elsősegélynyújtó munkákat április 5-ére befejezték, ami szervezett és gyors munkának minősíthető. Április 6-án már eltemették az új Köztemetőben a támadás áldozatait, köztük 46 felismerhetetlen és azonosíthatatlan holtestet, akiket közös sírba helyeztek. Az azonosítottakat ún. "nagy sírba" temették.
Az első és meglepetésszerű légitámadás tapasztalatait a légoltalmi parancsnokság jól hasznosította, mivel a későbbiekben a légitámadásokat követően 1-2 órán belül mindenütt szervezetten meg tudták kezdeni a mentő-, kárfelszámoló munkálatokat.
A szünet nélküli bombatámadások megrázták az egész országot. Mindenki mentette a menthetőt, a bombázások ártatlan áldozatait, az asszonyokat, gyermekeket, öregeket. A légoltalom soraiban mindenki ott dolgozott, kezdve a katonáktól a Légoltalmi Liga Leánygárdájáig.
Az elismerésre méltó munka ellenére a tavasszal, és a nyár elején tapasztalt hatalmas nekibuzdulással végzett munka lendülete - főleg erkölcsi tartása, hangulata - megtört. A szünet nélküli bombatámadás-sorozat ráébresztette az ország nem politizálható többségét is, hogy a háborút elvesztettük. A további harc céltalan és csak felesleges áldozatokat követel.
1944. október 15-ével Horthy elvetélt kiugrási kísérletével és a nyilas hatalomátvétellel gyakorlatilag széthullott az addig jól összefogott és hatékonyan működő Magyar Légoltalom. Az országot még jó néhány pusztító erejű amerikai támadás éri, így például 1944. december 6-án Sopront és Szombathelyet, március 4-én ismételten Szombathelyet és Sopront - utóbbi katasztrofális méretű és erejű volt, feltehetően mintegy 2500-an vesztették életüket. E támadások utáni mentésbe azonban már csak a helyi légoltalmi vezetés tud valamelyest beavatkozni. A központi vezetés megszűnt.
Végső számvetés
Nehéz összeállítani a végső veszteséglistát. Az adatok jelentős része 60 esztendővel az események után is bizonytalan. Ez egyébként nem speciálisan magyar jelenség, a legtöbb bombázott európai országról elmondható. Így például a gyakran idézett Drezda elleni 1945. februári brit támadás áldozatait a különböző szerzők 35 ezertől 110 ezerig adják meg.
Az első átfogó becslésben a Magyar Statisztikai Szemle 1946. évi 1-6. számában 16 ezer főre teszi a bombatámadások során életüket vesztettek számát. Ezen belül Budapest bombatámadásai során a polgári áldozatok száma 3 ezer fő. Az 1944-es határokon belül hazánk 3122 városa közül 1024-et (32,8%) ért bombatámadás.
A magyar áldozatok számát a többi európai országéval összevetve elmondható, hogy aránylag alacsony a polgári lakossági veszteség. Ez a tény egyértelműen a magyar légoltalom hatékonyságát jelzi, még akkor is, ha a bombatámadások ereje lényegesen gyengébb volt, mint például Németországban.
Valamennyi tényező figyelembevételével is egyértelmű tényként könyvelhető el, hogy a légoltalom eredményesen használta fel azt a rendelkezésre álló időhaladékot, hogy csak 1944. áprilistól bombázták hazánkat a szövetségesek. Hibáival együtt is életképes óvóhelyrendszert építettek ki, és a védelem többi módszerét - riasztás, kitelepítés, álcázás, felkészítés - jól és időben alkalmazták.
A légoltalom, mint szervezet összességében megfelelt az elvárásoknak, és jelentősen csökkentette a légitámadások áldozatainak számát.