Szent Mártonra nem a halála miatt emlékezünk
2009. november 11. 08:02
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=7664
A középkor egyik legnépszerűbb szentjét élete, és nem halála miatt avattak szentté. A 4. században Szombathely környékén született Mártont jólelkűsége, felebaráti szeretete, betegek és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként is tisztelték. November 11-i napja a néphagyományban a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós liba-lakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek.
Szent Márton élete
Szent Márton 316-317 körül pogány római családban született a pannoniai Sabariában (a mai Szombathelyen). 15 éves korában a római hadseregbe sorozták. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta köpenye felét. 18 éves korában megkeresztelkedett, 20 éves korában megvált a hadseregtől. A Genovai-öbölben, Gallinaria szigetén remetéskedett. Később Poitiersbe ment, ahol a Ligugé kolostort alapította 360-ban. (Ez volt az első szerzetesi közösség Galliában)
371-ben vagy 372-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt. Erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva. Minden évben sorra látogatta a vidék egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett.
Márton napja a gazdasági év zárása, és ekkor jártak le a munkaszerződések is. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a gazdák a pásztorokat vendégelték meg. A néphagyomány szerint a boltokban ezen a napon gyújtják meg a gyertyát. Az adventi idő előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. Az állat mellcsontjából a tél időjárására következtettek. A lakomán megkóstolják az új bort, mivel ennek Márton a "bírája". Ezen a napon sütik a "marcipánt" is. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz.
Márton és a bor
Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát fejezi ki Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. Tours-i Gergely (538-594) Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy sírra helyezett félig töltött boros-edény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
A Szent Márton bazilika Tours-ban
A magyar nyelvterületen sokfelé elterjedt Szent Márton személyének és a bornak az összekapcsolása. A szatymazi és a balástyai (Csongrád m.) szőlősgazdák szerint Márton napjára már kiforr, lehiggad az újbor. A hordóba be lehet ütni a dugót, s lehet inni a borból. Ezért tisztelték meg a Borfújtó Szent Márton névvel. Bálint Sándor szerint Szent Márton pohara a középkorban szentelmény lehetett, az elnevezés pedig a Márton-napi áldomás és a gyógyító célú borivások emlékét őrzi. A középkori hagyomány szerint Márton tours-i sírjától a kenyér és bor elfogyasztása után a lázbetegek és az ördöngösök gyógyultan távoztak. Csíkszentmártonban a Márton-napi búcsú alkalmával kóstolták meg az újbort. Innen ered a patrónus Nagypoharú Szent Márton elnevezése. Sopronban a 17. században a bérlők dézsmaszedés előtt Márton-napján megvendégelték a városi tanács tagjait és a dézsmaszedő tisztségviselőket.
Ambrózy Ágoston Mártont a síkvidéki szőlők védőszentjének tartja. Szerinte a borkötés határnapja is ekkor volt. Az abroncsokat összefogó berkét ez idő tájt kellett megújítani. Márton-nap a fehéregyházi hegyen a hegyközség harmadik törvénynapja volt. A német és a szlovén szőlővidékeken napjainkban is sokfelé elterjedtek és közkedveltek a borral kapcsolatos Márton-napi szokások. A német szőlősgazdák Márton napján bort ittak a jó termésért, valamint azért, hogy erősek és szépek legyenek. Sok helyen szokás volt a Márton-napi borkeresztelés is. A Rajna-vidéken Márton-nap előestéjén kóstolták meg az újbort. A borcégéreket szőlőlevéllel díszítették, és meghívták az embereket az ivóba bort inni.
Alsó-Ausztria szőlőtermő tájain Márton-naptól lehetett az újbort kóstolni. A szőlőbirtokosok a gazdasági év ezen ünnepnapján borkeresztelést végeztek. Aki megszegte ezt a szabályt, annak egy pint bor büntetést kellett fizetnie. Szinte egész Ausztriában azt tartották, hogy a bor Márton napján lesz megkeresztelve, ekkor kapja meg a nevét. Márton-nap előtt viharosnak, utána pedig újbornak hívják. A szőlőkapások ezen a napon meglátogatták egymást, Bécsben pedig a kézműveseket az elöljáróság `Márton-borral` ajándékozta meg. Ausztria szőlőtermő vidékein, főként a kolostorok környékén a szüret záró ünnepén, azaz Márton-napkor már a 12. század óta szüreti vagy préslibát (Lesgans, Pressgans) ettek.
Márton és az időjárás
Számtalan időjóslás is fűződik a naphoz: `Márton olykor fehér lovon jár` - tehát felkészülhetünk a havazásra; `ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál`, vagy `ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél`. Ezen kívül más időjárási megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni: ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel. Szlovéniában, Bela Krajinab és Dolensko vidékén Márton napján a gazda meghívta az ismerősöket és a barátokat a szőlőhegyre. Az ünnepi vacsora elfogyasztása után az asztalon egy kancsó bort és poharakat hagytak, hogy az arra járó lelkek is részesülhessenek a Márton-napi lakomából.
Zavrc-ben a Márton-napi vacsora maradékát az asztalon hagyták, hogy a következő évben is sok termés legyen. Bela Krajinában Márton napján a papot is felhívták a hegyre, és végigkóstoltatták vele az összes hordót. A bor megkeresztelését a gazda végezte el, az ünnepi beszéd után a vendégek állva kóstolták meg az újbort.
E naphoz számos időjárási megfigyelés is kapcsolódott: ha a szőlő levele Márton napján még zöld, akkor enyhe télre lehet számítani. Ha esik az eső, akkor a következő évben szűk termés és kevés bor lesz. A Lendva-vidéki (Szlovénia) magyarok körében az 1990-es évektől szlovén hatásra terjedt el a Márton-napi borkeresztelés szokása, amikor a mártonozó csoport (püspök, ministránsok, zenészek) végigjárja a szőlőhegyeket és egy tréfás miseparafrázis keretében a mustot megkereszteli, borrá változtatja.