Apor Péter

2004. szeptember 1. 03:54

Báró Apor Péter székely arisztokrata emlékiratíró, költő volt. A legízesebb magyar moralizáló író, a nemesi patriarkalizmus első jelentős irodalmi képviselője. Nagy különc: csodabogár.

Élete kalandregénybe illő fordulatokban, kiáltó ellentmondásokban oly mértékben gazdag, hogy az már önmagában kedvez egy markáns íróegyéniség kialakulásának. Jelmondata egy módosított Aeneis-idézet: `Et haec meminisse iuvabit` (Egykor tán érdemes lesz gondolni ezekre).

 

1676. június 3-án született az erdélyi Altorján. Mivel apja, Apor János már ez évben meghalt, nagybátyja, a később példaképévé váló Apor István nevelte fel. 1686 körül a kolozsvári jezsuitáknál tanult, majd a nagyszombati egyetemre került. Az ellenreformáció fő magyarországi ütőerének, a jezsuita rendnek a tanítványaként meglepő a toleranciája más vallásokkal és a vegyes házasságokkal szemben. 1695-ben bölcsész, 1696-ban jogi doktor lett.

 

Apor a kor érdekes figurája volt. A Rákóczi-szabadságharc idején hű maradt az udvarhoz, I. Lipótnak híve volt, a kurucok több izben zaklatták, elfogták. 1706-ban Lipót törvényellenes intézkedései és vezéreinek kegyetlenkedései folytán az ellentáborba csapott át, s Greven (Rabutin) osztrák ezredes elfogta, két éven keresztül Brassóban fogva tartották. visszatért a császár hűségére, így 1708-ban Háromszék főkirálybírája lett, 1713-ban pedig bárói rangot kapott. Ő volt az, aki az 1717-iki tatárbetörés alkalmával a Székelyföldről elhárította a veszedelmet.

 

Életútjában sok az ellentmondás: Aporról általánosságban elmondható, hogy maradi, konzervatív nézeteket vallott, erről tanúskodnak valláserkölcsi prédikációi és írásai is. Buzgó katolikusként élt, nagybátyja példáját követve törekedett a vagyongyarapításra, s vonzódott a hivatali funkciók iránt, ugyanakkor türelmességet mutatott a vegyes házasságokkal szemben, sőt, miután végzett az ország talán legkatolikusabb iskolájában, zűrzavaros válási ügyekbe keveredett, összeveszett a környék, vagy inkább az egész egyházmegye összes papjával, mi több, nagy vallásossága még abban sem akadályozta meg, hogy kirabolja a kézdiszentléleki templomot.

 

Feleségével, Kálnoki Borbálával huszonhét éven keresztül élt együtt, de az állandó harcok, s veszekedések miatt házasságuk végül felbomlott. Viszályos életük eredménye 12 közös gyermek volt - egyik fia egy boszorkánnyá nyilvánított altorjai lányba lett szerelmes, de a nőt végül börtönbe zártak, s így az esküvő elmaradt.

 

Kellemetlenségek sora kísérte őt egész élete során. Családja a hatalmas vagyon elherdálásával vádolta, s felelőssé akarták tenni a már említett kézdiszentléleki templom kirablásáért, amit azzal utasított vissza, hogy csak tulajdon kincseit lopta vissza. Birtoka többször is leégett, a tatárok elhajtották marháit, jobbágyai megölték gazdatisztjét. Viselt ugyan több tisztséget, hiszen főkapitány volt négy helyen, s 1713-ban báró is lett, de mégis mindig valamilyen magasabb kinevezésre vágyott, amit katolikus létére sem kapott meg soha. Úgy érezte, tétlenségre van kárhoztatva, s ezért, mintegy unalmában, irogatni kezdett.

 

A Habsburg-párti Apor Erdély aranykorát sírta vissza, azt az időszakot, mikor a harmincéves háborúban Bethlen Gábor és Rákóczi György seregei a Habsburgellenes-liga erejét gyarapították. Ezt a kort azonban csak mások meséiből ismerhette, közvetlen emlékei Apafi Mihály fejedelemségének idejéből voltak, ami már a hanyatlásnak és az egyre erőteljesebb török befolyás alá kerülésnek a kora volt.

 

1744-ben még királyi tanácsossá választották, de kinevezését nem fogadta el, annak ellenére, hogy régebben vágyott a pozícióra. Ekkorra már meglehetősen elszigetelődött a társadalomtól, hiszen a felkelés utáni világba nemigen tudott beilleszkedni. Öregségére egyedül maradt altorjai birtokán, 1747-ben, pedig megvakult, s emlékezni kezdett a régi szép időkről, nagy munkáját ezentúl nem sajátkezű feljegyzéseiben folytatta, hanem íródeákjainak diktálta.

 

Ennek eredménye lett fő műve, a XVIII. századi erdélyi történetírás legértékesebb hagyatéka az 1736-os Metamorphosis Transylvaniae, azaz "Erdélynek régi együgyű alázatos idejében való gazdagságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotjában koldusságra való változása". Történelmi munka és személyes lírai dokumentum. Kutatói többre tartják ezt a művét a többinél ("Történelmi munka ez, amelyben csak ebédeket, vacsorákat, nevezetes lakodalmakat és temetéseket ír le, de hangjában szépirodalom, költészet." - Kosztolányi), hiszen a Lusus mundi - jellegzetesen barokk, 1727-ben készült családtörténeti munkája - inkább csak családi értékkel bír; a Synopsis mutationum, melyben évkönyvszerűen, születési évétől, 1676-tól 1748-ig számol be az eseményekről, pedig száraz, krónikaszerű, inkább történelmi, mint irodalmi jellegű. A mű kapcsán ismét egy ellentmondásba botlunk, ugyanis, mint már szó volt róla, Apor Péter, családjával együtt Habsburg-párti volt, ugyanakkor büszkén ragaszkodott a régi fejedelmi, szabad Erdélyhez is.

 

A Metamorphosis a XVIII. századi Erdélyben igen népszerű emlékirat műfajába tartozik, mely az akkori tanult nemesség műveltségének és irodalmi munkálkodásának egyik alaprétegét alkotta. Apor műve a mesélgető emlékiratok csoportjába sorolható, melyben a magára maradt zsémbes és kötekedő öregúr (ahogyan őt Kosztolányi és Illés Endre elképzelte) összegzi praktikus tudnivalóit, sorjázza historizálgató emlékeit, hogy anekdoták és történelmi intimitások sajátos kiteregetésével erkölcsi és történelmi tanítást hagyjon a "maradvákra".

 

"Nem kitárulkozó. Nem olyan jó ítéletű, mint Cserei Mihály, és nem olyan eredeti, mint Bethlen Miklós. De mestere a szikár, latinon edzett erdélyi prózának s az élet testiségét, a természetet oly elragadóan érzékelteti, mint valami költő." - Kosztolányi Dezső: Apor Péter c. esszéje (1935).

 

Apor azok közé az emlékíró nemes urak közé tartozott, akik kúriájukra visszavonulva igyekeztek feljegyzéseket, naplókat, történeti feldolgozásokat készíteni. Képzettségük nem feltétlenül volt magas, s nem is terjedelmes, igényes történelmi műveket alkottak, inkább élettapasztalataiktól vezetve moralizáltak vagy írták naplójukat, magyar és latin nyelven.

 

Apor pályája kapcsolatba hozható a kor jelentős históriaírójával, Cserei Mihállyal (1667- 1756), aki Apor István erdélyi kincstartó titkára lett, s aki így, mint gazdasági adminisztrációban jártas ember beleláthatott a korabeli korrupt viszonyokba. A Metamorphosis első fogalmazványát Csereinek adta oda, aki több bővítést is írt hozzá, melyek később belekerültek a végső változatba.

 

Az erdélyi Altorján halt meg 1752. szeptember 22-én.

 

Forrás:
- Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae
- Révai nagy lexikon
- Bellák Barnabás: Apor Péter, az erdélyi Don Quijote

 

Megyesi Csaba

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma