Vita a Romanovok csontjairól

2004. július 13. 13:28

Amerikai és orosz kutatók szerint mégsem a Romanov-dinasztia kivégzett tagjainak holttestét találták meg 1991-ben, Jekatyerinburgban.

A vizsgálat, melyet a Stanford Egyetem kutatói vitatnak, azt állapította meg, hogy az 1991-ben egy jekatyerinburgi tömegsírból kiásott maradványok II. Miklós és családjának földi maradványai. A Romanovokat a bolsevikok gyilkolták meg 1918-ban.


Az orosz kormány hat évvel ezelőtt hivatalosan bejelentette, hogy a jekatyerinburgi csontok a Romanov család maradványai. A maradványokat Dr. Peter Gill és a Forensic Science Service (Törvényszéki Orvosszakértői Tudományos Szolgálat, FSS) munkatársai Romanov Fülöp herceg és a Romanov-rokonság vérmintáival vetették össze. Azt a végeredményt kapták, hogy a cár, a cárnő és a három lányuk a kilenc feltételezett csontváz között van.


Ám a Stanford Egyetem, az Orosz Tudományos Akadémia, a Kelet-Michigani Egyetem és a Los Alamosi Nemzeti laboratórium kutatói előadást tartottak a témából a hetedik Nemzetközi Régi DNS Konferencián, Brisbane-ben. Az előadásban a csoport egyik tagja, Dr. Alec Knight így fogalmazott: "Csapatunk megcáfolhatatlan bizonyítékot talált arra, hogy a maradványok nem lehetnek a Romanov családéi".


http://www.stumble.com
A Romanovok
A stanfordi csapat ugyanis a nemrég elhunyt Erzsébet nagyhercegnő, Alexandra hercegnő testvérének jó állapotban fennmaradt ujjából vett mintával hasonlította össze a jekatyerinburgi DNS-t. Az eredmény pedig nem igazolta az FSS-nek a csontokon elvégzett analízisét.


A stanfordi vizsgálat eredményeit az Annals of Human Biology január-februári számában ismertették először. Dr. Kevin Sullivan, a Törvényszéki Orvosszakértői Tudományos Szolgálat munkatársa viszont így érvelt: "Az összeaszalódott ujjból  nyert DNS-minta nem egyezik Fülöp hercegéével. Az ujj következésképp nem lehetett sem Erzsébet nagyhercegnőé, sem a család más, anyai ágú rokonáé."

 

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma