2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

50 ezer embert lakoltattak ki II. világháborús bombák miatt Hannoverben 

2017. május 8. 11:02 MTI

Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak. A szakemberek a Hannover lakosságának mintegy 10 százalékát érintő kitelepítés befejezése után, kora délután kezdtek hozzá a bombák felkutatásához. 

Az Alsó-Szászország tartományi fővárosban végrehajtott evakuálás a világháborúból visszamaradt robbanószerkezetek hatástalanítására indított műveletek sorában a második helyet foglalja el. A legnagyobb szabású ilyen akciót tavaly decemberben hajtották végre Augsburgban, ahol 54 ezer embert kellett kitelepíteni egy fel nem robbant brit légiakna miatt.

Hannover Vahrenwald nevű városrészében 13 gyanús "pontot" fedeztek fel egy építkezésen. A hulladékká vált harci eszközök feldolgozásáért felelős tartományi szakszolgálat (KBD) vizsgálatai alapján ötre szűkítették azoknak a pontoknak a körét, ahol robbanószerkezetet rejthet a talaj. A környék lakóit német, angol, orosz, török és lengyel nyelvű szórólapokon tájékoztatták a kilakoltatásról. A hannoveri városháza tájékoztatása szerint 2428 rendőr, tűzoltó és segélyszervezeti munkatárs vett részt az akcióban.

A szakemberek a Hannover lakosságának mintegy 10 százalékát érintő kitelepítés befejezése után, kora délután kezdtek hozzá a bombák felkutatásához. Két helyen csak fémhulladékot találtak. A három kiásott világháborús bombát a helyszínen megsemmisítették. Az átmeneti szállásokra több száz ember érkezett, a három iskolában kialakított menhelyeken ebédet is kaptak a lakásuk elhagyására kényszerült hannoveriek. A városi önkormányzat másként is igyekezett lekötni őket, például több múzeumot és egy uszodát kivételesen ingyen lehetett látogatni, és számos gyermekprogramot, koncertet és filmvetítést is szerveztek. A kitelepített hannoveriek este térhettek vissza otthonukba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Átmenetileg kilakoltatott Hannoveriek várakoznak egy megállóban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár