2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Titokzatos kék szörny őrizte az 1400 éve elhunyt kínaiak álmát

2017. május 3. 10:02

Kék szörnyeteg, szárnyas ló, szélmesternek nevezett mezítelen istenség – csupán néhány különös ábrázolás, amelyet a régészek nemrég fedeztek fel egy 1400 éves kínai sírban, amelyet bár kifosztottak a modernkori sírrablók, az új kutatások során új kincsekre bukkantak.

„A sír falfestményei diverzifikált motívumokkal és gazdag konnotációkkal, rejtett jelentéstartalommal bírnak, amelyek közül sok egyáltalán nem lelhető fel a korabeli sírokból származó régészeti leletegyüttesben” – olvasható a Chinese Archaeology legújabb számában megjelent kutatásban. Néhány képi ábrázolás jelentése a kutatók számára sem teljesen érthető. A régészek sem akarnak találgatni, hogy a szél istene miért oly mezítelen, illetve hogy miért fut a sírkamra felé. Ahogy az sem teljesen világos, hogy az élénk kék színű, a szakértők által egyszerűen szörnynek nevezett lény kit ábrázol, vagy mit szimbolizál.

A közép-kínai Senhszi tartomány régészeti hivatalának munkatársai 2013 tavaszán bukkantak rá a Hszincsou városban lévő 1400 éves sírra, amelyről lerítt, hogy nem sokkal azelőtt látogatták meg a sírrablók. A 2014-es vizsgálatok során kiderült, hogy a sírt szinte teljes mértékben kifosztották: még a holttestek is eltűntek, csupán néhány koporsó töredéke maradt a helyszínen. Azonban most a sírkamra nagyobb felületének feltárása során arra jutottak, hogy az átjáró és a folyosó egyes részei nem szenvedtek kárt a rablók pusztításai nyomán, több, jól megőrződött falfestmény is érintetlenül maradt.

A freskókon a kutatócsapat nem csupán az élénk képzelőerőről tanúságot tevő, mitikus festményekre bukkant, hanem néhány földhöz ragadtabb tevékenység – úgy mint lókereskedés, vadászat, egy kapualj építése – ábráját is fellelte. „Az égboltba emelkedés témája, a különösen díszes öltözet mind-mind értékes információt szolgáltatnak számunkra a korabeli gondolkodásról, társadalmi életről, mindennapokról, sőt még a katonaságról is” – írták az archeológusok a tanulmányban.

Számos régész rámutatott már a szomorú valóságra, miszerint Kína régiségpiacán az árak az utóbbi években igencsak megnövekedtek, dollármilliós magasságokba, ami maga után vonta az ősi sírok illegális feltárása számának emelkedését is. 2015-ben például egy 2300 éves kifosztott sírban egy játéktábla összetört maradványaira bukkantak a régészek, míg 2013-ban egy 1500 éves sír kirablása közben érték tetten a bűnözőket.

A törvény-végrehajtás emberei és a régészek gyakran futnak versenyt az idővel, hogy még a sírrablók előtt feltárják a múlt kincseit, mielőtt azok a műkincspiacon kötnek ki. A 2015-ös év statisztikája szerint 1100 műkincset szereztek vissza a bűnözőktől, és több mint 170 embert állítottak elő.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár