2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Még meg sem nyitott, máris politikai vitákat kavart a gdanski II. Világháború Múzeuma

2017. január 24. 10:27 MTI

Az észak-lengyelországi Gdanskban bemutatták hétfőn a hamarosan nyíló, de máris politikai vitákat kiváltó II. Világháború Múzeumának nagyszabású, 5000 négyzetméternyi területen megrendezett fő állandó kiállítását.

A 2008 óta épülő, összességében csaknem 23 ezer négyzetméteren elterülő múzeum fő tárlatában több mint 2000 tárgyi emléket állítanak ki, a háború történetét mintegy 250 multimédiás pont is szemlélteti. A múzeum megnyitóját márciusra tervezik. Mint az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján Pawel Machcewicz igazgató elmondta, az egynapos előzetes bemutatót azért szervezték, mert "a múzeumot jelenlegi formájában február 1-én megszüntethetik".

Ezzel arra utalt, hogy a Donald Tusk egykori kormányfő kezdeményezésére létesülő gdanski múzeumot a jelenlegi kulturális miniszter és kormányfőhelyettes, Piotr Glinski összevonná a Gdanskhoz közeli Westerplattén 2015 végén megnyílt, a második világháború kitörésére emlékeztető múzeummal. Több lengyel és külföldi történész szerint a formális összevonás a gdanski tárlat koncepciójának megváltoztatásával is járhat. A gdanski közigazgatási bíróság a múlt év végén az egyesítés felfüggesztését rendelte el, a kulturális tárca azonban nem tartja hatályosnak a bírósági döntést.

Egyes történészek úgy vélekednek, hogy a gdanski múzeum jelenlegi koncepciója nem "domborítja ki eléggé" a lengyel nézőpontot a II. világháború bemutatásában. Glinski minszter májusban aggodalmát fejezte ki, hogy a múzeum "amolyan univerzális történetként" szemlélteti a háborús konfliktust, amelyet pedig szerinte - a brit Imperial War Museum mintájára - a nemzeti történelem szemszögéből kellene bemutatni. Machcewicz igazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: szándéka az, hogy bemutassa, "miben különbözött a háború Európa e részében, és miért élünk még mindig a háború árnyékában", a háború "miképp alakította nemzeti identitásunkat és a szomszédainkhoz való viszonyunkat".

A tárlat szemlélteti, hogy Lengyelország német megszállása "első napjaitól kezdve összehasonlíthatatlanul brutálisabb volt a harmadik birodalom nyugat-európai megszálláspolitikájánál", és Lengyelország kettős - a német mellett a szovjet - megszállás tapasztalatával rendelkezik - mondta Machcewicz. A múzeum "nagy történelmi leckét" nyújt majd a külföldieknek - vélekedett az igazgató, aki szerint a lengyel kikötőváros nemcsak azért megfelelő helyszín a múzeumnak, mert itt dördültek el a háború első lövései, hanem azért is, mert az 1980-as években itt megalapított Szolidaritás mozgalom hozzájárult Európa háború utáni megosztottságának legyőzéséhez.

A fő állandó kiállításról azt mondta, hogy az a legnagyobbak között lesz Európában és a világon. Teljesen január végére készül el, és márciusban már megnyitható lesz. Pawel Adamowicz gdanski polgármester szerint a II. Világháború Múzeuma Lengyelország válasza a növekvő amnéziára Európában és a világban, egyben figyelmeztetés az illúziók veszélyére, figyelmeztetés a szabadság és az igazság ellenségeinek, óva int a különféle populizmusoktól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
 <br /><i>voanews.com</i> <br /><i>voanews.com</i>

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár