5000 éve öleli egymást a Tatabányán talált rézkori emberpár
2016. október 3. 12:18 MTI, Múlt-kor
Egy összeölelkezve eltemetett, rézkorból származó emberpár sírját tárták fel a Tatabányai Múzeum munkatársai a hétvégén. Az emberpár 5000 évvel ezelőtt élt, és a kor szokása szerint összekuporodva temették el őket, a lábukat felhúzva.
Korábban
Kisné Cseh Julianna elmondta, a férfit és a nőt valószínűleg közös halotti lepelbe burkolták. Az asszonyt teljesen felékszerezve temették el, csontjai között gyöngyöket, tengeri kagylókat találtak. Komárom-Esztergom megyében ez az első rézkori, páros temetkezéses lelet. A sírra az ipari park egyik cégének építkezésén találtak rá. A leletek korát ötezer évesre becsülik, a késő rézkor bádeni kultúrájához tartoznak.
A régészek a sír közelében további nyolc helyen végeztek feltárást, három helyen egy-egy teljesen ép edényt találtak, melyet valószínűleg szándékosan helyeztek el az elhunytak közelében, mert egy padkával is védték a tárgyakat. A további helyszíneken pattintott kőeszközök kerültek elő.
Kisné Cseh Julianna elmondta, érdemes további figyelmet fordítani az építkezéssel érintett területre, mert ebben a korban még nem különültek el a temetők és az emberi lakhelyek, így a környéken sírok és településnyomok egyaránt előfordulhatnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap