2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felszította az indulatokat a japán sereg szexrabszolgáit segítő alapítvány létrehozása

2016. július 28. 12:35 MTI

A dél-koreai kormány csütörtökön létrehozott egy Japán által finanszírozott alapítványt a szigetország hadserege által a második világháború előtt és alatt bordélyházakba kényszerített nők segítésére. A lépést aktivisták élesen bírálták. 

Japán 1 milliárd jennel (csaknem 3 milliárd forinttal) támogatja a Megbékélés és Gyógyulás Alapítványát, amelynek létrehozásáról a két ázsiai ország decemberben állapodott meg. A társaság célja, hogy helyreállítsa a dél-koreai kényszerprostituáltak megtépázott méltóságát és becsületét. A szervezet anyagi hozzájárulással segíti a túlélőket, és különféle ceremóniákkal tartaná életben a holtak emlékét.

Azonban néhány hasonló céllal szerveződött dél-koreai civil csoport ellenzi az új alapítványt és a mögötte húzódó bilaterális egyezményt. Mintegy tíz tüntető tört be a szervezet alapító ülését követő egyik sajtótájékoztatóra, hogy az egész testület felszámolását követelje. A rendbontókat végül a rendőrségnek kellett eltávolítania. Ezenkívül egy férfi paprikaspray-t fújt az alapítvány elnökére, Kim Tae Hjun egyetemi professzor asszonyra, az eset után Kimet kórházban kezelték szemsérüléssel.

Az alapító ülés helyszínéül szolgáló épület előtt is több tucat tüntető gyűlt össze a megegyezés semmissé nyilvánítását követelve. A demonstrálók szerint a megállapodás nem veszi figyelembe a kényszerprostituáltak véleményét. Ezzel szemben Kim a sajtótájékoztatón elmondta, hogy mintegy negyven túlélővel beszélt, akik támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A Tokió és Szöul közötti egyezmény után több, a problémában érintett ország - köztük Tajvan és a Fülöp-szigetek - jelezte, hogy szívesen venne egy hasonló megállapodást.

Történészek becslései szerint a huszadik század első felében mintegy 200 ezer nőt kényszerítettek arra, hogy bordélyházakban tegyen kedvére a japán birodalmi hadsereg katonáinak. A szexrabszolgák többsége koreai volt, de jószerivel a térség minden országából akadt köztük egy-egy.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár