2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tragédiák sorozata kísérte az utolsó iráni sah ikerhúgának életét

2016. január 8. 15:10 MTI

Kilencvenhat éves korában elhunyt Asraf Pahlavi, az utolsó iráni sah évtizedeken át száműzetésben élő ikerhúga. Az idős hercegnő halálhírét unokaöccse, Mohammed Reza Pahlavi fia jelentette be csütörtök este a Facebook közösségi portálon, részleteket azonban nem közölt.

Az iráni sajtó külföldi jelentések nyomán számolt be a haláláról, a köztelevízió szerint "a korruptságáról hírhedt" asszony Monte-Carlóban hunyt el. Asraf Pahlaviról sokan úgy tartották a forradalom előtti Iránban, hogy valójában ő, nem pedig fivére, a "királyok királya" volt a hatalom birtokosa, és ő volt az, aki arra buzdította 1953-ban megbuktatott testvérét, hogy ragadja meg a lehetőséget, és térjen vissza a hatalomba az amerikai támogatással szervezett puccsal.

A hercegnő - akit szépsége teljében, hollófekete hajjal és vörös ajkakkal Andy Warhol is megörökített - az 1979-es iszlám forradalom és a konzervatív fordulat után tragédiák sorát szenvedte el. Bérgyilkosok megölték a fiát Párizsban, testvére, a sah is meghalt pár évvel a forradalom után. Egyik unokahúgát kábítószer-túladagolás miatt veszítette el 2001-ben, egyik unokaöccse pedig öngyilkos lett tíz évre rá. Asraf Pahlavi mindig védelmébe vette bátyja uralkodását, és ragaszkodott királyi múltjának emlékeihez. "Esténként, amikor aludni megyek, megrohamoznak a gondolatok. Hajnali ötig-hatig fent vagyok. Olvasok, filmet nézek, próbálok nem gondolkozni. De az emlékek nem hagynak nyugodni" - mondta évtizedekkel ezelőtt az AP amerikai hírügynökségnek adott párizsi interjújában.

A hercegnő 1919. október 26-án született. Kíméletlen és zsarnoki apja az iráni kozák ezred egyszerű katonájából lett kormányfő, majd 1925-ben Irán uralkodója. Reza Pahlavi, a Pahlavi-dinasztia megalapítója önkényuralmi eszközökkel uralkodott, de modernizálta országát. 1941-ben a szövetségesek lemondatták, mert úgy vélték, túlságosan szimpatizál a náci Németországgal. Örökébe fia, Mohammed Reza Pahlavi lépett. Az új sah korántsem volt olyan erős és tehetséges, mint apja, ha jól mentek a dolgok, sütkérezett a sikerben, de a rossz híreket nem volt hajlandó meghallani, és nem tűrte a bírálatot. A valódi hatalom kezdetben a nacionalista Mohamed Moszadek kormányfő kezében volt, aki 1951-ben államosította a brit tulajdonú olajcégeket. A sah 1953-ban az ország elhagyására kényszerült, pár nappal később azonban visszatérhetett, mert egy amerikai támogatással szervezett puccs megbuktatta Moszadeket. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA 2000-ben nyilvánosságra került aktái szerint a döntésképtelen sah helyett az uralkodó "lendületes és erélyes" ikertestvérével kezdtek tárgyalni, aki aztán egy amerikai tábornok segítségével meggyőzte a sahot, hogy álljon a puccs élére.

Az egyre inkább elnyomó rendszerben, amelyben a lakosságot a félelmetes titkosrendőrség, a SZAVAK tartotta rettegésben, a hercegnő sem volt tétlen, kinevezték az ENSZ-hez, bár inkább költekező életmódja és utazgatásai miatt lehetett hallani róla, és gyakran fordult meg kaszinókban a Riviérán. A francia sajtó egyszerűen csak fekete párducként emlegette. 1977-ben meg akarták ölni Cannes-ban, de túlélte a merényletet, amelyben azonban asszisztense meghalt, sofőrje pedig megsebesült. A sah politikai ellenzéke korrupcióval vádolta, de nemcsak emiatt, hanem szeretőinek állítólagos nagy száma miatt is bírálta. A hercegnő iráni színészekkel és közszereplőkkel keveredett viszonyba. Ő és húga az első iráni nők között voltak, akik a síita ország hagyományait megtörve fedetlen fejjel mutatkoztak az utcán. Azt pletykálták róla, hogy olyan féltékeny volt fivére második feleségére, a szomorú szemű Szorajára, hogy az esküvő előtt egy hónappal szalmonellával fertőzte meg.

Az 1979-es forradalom után Asraf Pahlavi Párizs, New York és Monte-Carlo között ingázott, közzétette emlékiratait. "Ha valóban lett volna 65 milliárd dollárunk, ahogy azt néhányan mondogatták, a bátyám halála után könnyűszerrel visszaszerezhettük volna a hatalmat Iránban" - mondta 1983-ban, három évvel testvére halálát követően. A hercegnő háromszor ment férjhez, de mindegyik házassága válással végződött. Három gyereke született. Idővel eltűnt a nyilvánosság szeme elől, noha 1994-ben Richard Nixon egykor amerikai elnök temetésén például megjelent. Mindvégig azt hangoztatta, hogy semmit sem bánt meg. "Ugyanazokat a dolgokat tenném. De már vége, emlék csupán. Így is jutott ötven év nagyság és dicsőség" - fogalmazott egy alkalommal.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Asraf és ikertestvére, a későbbi sah

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár