Mit ünnepel Amerika a hálaadás napján?
2015. november 26. 11:46 MTI
Az Egyesült Államokban csütörtökön tartják a hálaadás napját (Thanksgiving Day), amely a karácsony mellett a legnagyobb amerikai családi ünnep. A hagyomány egészen az 1620-ban a Mayfloweren érkező puritán kivándorlókig vezethető vissza.
Korábban
Majdnem minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják a bőséges termés felett érzett örömüket, hálájukat. Az Egyesült Államokban ilyen a hálaadás napja, amelyet minden év novemberének negyedik csütörtökén tartanak, és amelynek eredete a 17. századra nyúlik vissza. 1620. szeptember 16-án indult az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba a Mayflower nevű hajó, fedélzetén az első angol puritán kivándorlókkal. A Mayflower december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén, a "zarándok atyáknak" nevezett első telepesek kolóniájukat kiinduló állomásuk után Plymouth-nak nevezték el.
A telepesek igen nehéz körülmények között kezdték el új életüket: rendkívül hideg tél sanyargatta őket, kevés volt az élelmük, legyengültek és sokan meghaltak, a tavaszt csak a 102 bevándorlónak mintegy a fele érte meg. A következő évben a wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat helyi fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be. Örömük és hálájuk kifejezésére a telepesek ünnepséget rendeztek, amelyre William Bradford, Plymouth kormányzója a környékbeli indiánokat is meghívta.
A hagyomány ezt az eseményt tekinti a hálaadási ünnep megszületésének, bár a történészek korábbi hálaadásokról is tudnak. A következő években-évtizedekben rendszeressé váltak, és egyre jobban elterjedtek az új-angliai telepesek hálaadó aratási ünnepei. Az Egyesült Államok függetlenségének 1776-os kinyilvánítása után a Kongresszus javaslatot tett egy évente tartandó, az egész nemzetre érvényes hálaadási ünnepnapra, amelyet az első elnök, George Washington 1789-ben deklarált is. 1863-ban Abraham Lincoln elnök - keresve a polgárháború borzalmai közt a nemzet egyesítésének módozatait - hálaadási proklamációt adott ki, amelyben november negyedik (általában utolsó) csütörtökét a hálaadás napjává nyilvánította. A hagyományt 1941. december 26-án foglalták törvénybe, a Franklin D. Roosevelt elnök által aláírt jogszabály november negyedik csütörtökét hivatalosan is az ünnep napjává, egyben nemzeti ünneppé nyilvánította.
Az Egyesült Államokban a hálaadás a karácsony mellett a második legnagyobb családi ünnep, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült "társaságában" töltenek el. Elmaradhatatlanul szerepelnek még az ünnepi asztalon olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a zöldbab és a sütőtöktorta. Az ünnepre szánt pulykák közül egy (vagy néha két) szerencsés kiválasztott madár elnöki kegyelmet kap, és megmenekül a kés alól. Az elnöki kegyelem gyakorlása érdekes fehér házi tradíció, és egyre inkább az amerikai közvélemény figyelmének középpontjába kerül az utóbbi években. Hagyománya egészen Abraham Lincolnig vezethető vissza, akinek elnöki háztartásába már egy évvel korábban megérkezett a nevezetes madár. Az ünnepi asztalra szánt pulyka azonban szerencsésen megúszta a hálaadást, sőt a karácsonyi ünnepeket is Lincoln fiának, Tadnek köszönhetően, aki hathatós szószólónak bizonyult.
Nem világos, hogy ez a gyakorlat a következő évtizedekben hogyan folytatódott. A hagyomány Harry Truman elnököt tartja a következő, kegyelmet gyakorló államfőnek, de ezt róla csak sejtik. John F. Kennedy az, akiről biztosan tudjuk, hogy 1963-ban kegyelmet gyakorolva ("Hagyjuk futni" - mondta) nem a felajánlott pulykát süttette meg. Az első hivatalos pulyka-megkegyelmezési ceremóniát 1989-ben az idősebb George Bush elnök tartotta. Az idén a tenyésztők versenyét megnyerő, 18 hét alatt 18 kilósra gyarapodott Abe és Honest kapták meg Barack Obama elnök kegyelmét, de csak egyikük, Abe nyerte el a Hálaadásnapi Nemzeti Pulyka megtisztelő címet, amelyet 2012 óta az amerikaiak online szavazatai alapján ítélnek oda. A pulykák többsége azonban nem ilyen szerencsés. Az Egyesült Államokban 2014-ben 236,6 millió pulykát dolgoztak fel, közülük 37 millió hálaadásnapi sültként végezte. Hálaadás idején több pulykasült fogy, mint karácsonykor és húsvétkor együttvéve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05