2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lenyűgöző animációs videó készül Szigetvár ostromáról

2015. október 15. 10:35

A „Mohácsi csata” és a „Nándorfehérvári diadal” című munkája után újabb nagyszabású animációs filmet készít a Történelmi Animációs Egyesület. A török kori hadtörténelmünket bemutató sorozat keretében készülő legújabb videó ezúttal az 1566-os szigetvári ostromot és Zrínyi Miklós hősi halálát mutatja be. A teljes film az esemény 450. évfordulóján, 2016 szeptember 7-én kerül bemutatásra.

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával  augusztus 6-tól több mint egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek. A hadvezér cselekedete – amely több képzőművészeti alkotást is megihletett – a hősisesség szimbóluma lett, Szigetvár pedig azóta is kulcsfontosságú helyet foglal el a magyar történeti emlékezetben. Ennek készül emléket állítani a Történelmi Animációs Egyesület videója, amelynek trailerét a készítők máris elérhetővé tették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár