2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szokatlan módszerrel mumifikálták az egyiptomi házaspárt

2015. augusztus 11. 12:26

Különleges balzsamozási technika segítségével konzervált egyiptomi múmiákra bukkant egy nemzetközi kutatócsoport. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ókori Egyiptomban nemcsak a királyi család, hanem a hozzájuk szorosan kapcsolódó elit tagjainak földi maradványait is igyekeztek gondosan mumifikálni.

A kutatás során a tudósok a királyi építész, Kha, valamint felesége, Merit 18. dinasztia korából származó maradványait vizsgálták meg, akikről korábban úgy tartották, hogy gazdagságuk ellenére haláluk után csak egy nagyon rövid, és nem megfelelően kivitelezett mumifikációs eljáráson estek át, ha egyáltalán konzerválták a holttestüket. A belső szerveiket nem távolították el, és helyezték kanópuszedényekbe, ami bevett gyakorlatnak számított a 18. dinasztiához köthető személyek esetében.

Kiderült azonban, hogy a múmiák belső szervei – az agy, a mellkasi és hasi szervek, a szemgolyók és a szemizmok, valamint – idegek – 3500 év után is kiváló állapotban vannak, ez pedig alapvetően szembemegy a korábbi feltételezésekkel. A testeket szokatlan antibakteriális és rovarölő komponenseket is tartalmazó vegyülettel „kezelték”.

Kha és Merit sírjára Ernesto Schiaparelli olasz egyiptológus bukkant rá 1906-ben  Dejr el-Medinában. A házaspár sírja az ókori Egyiptom legjobb állapotban fennmaradt nem királyi temetkezési helye. A hatalmas fa szarkofágokban eltemetett építész és felesége múmiája mellett több mint 500 tárgyat: ételmaradványokat, vászonruhákat, monogrammal ellátott alsóneműket is találtak, és emellett a sírban lapult két példány a Halottak könyve legkorábbi példányai közül is. A múmiákat a tárgyak többségével együtt Torino egyiptomi múzeumában őrzik.

Kha, aki II. Amenhotep, IV. Thotmesz és III. Amenhotep uralkodása idején is főépítészként szolgált, máig ismeretlen okból halt meg az ötvenes-hatvanas éveiben, Tutanhamon nagyapja, III. Amenhotep regnálása idején. Felesége, Merit jóval Kha előtt, 25 és 35 éves kora között, teljesen váratlanul hunyt el. Mivel koporsója halálakor még nem készült el, férje koporsójában temették el. A nyughelyet férje monogramjával ellátott vászonlepedőkkel bélelték ki.

A kutatók a házaspár esetében alkalmazott mumifikációs módszer megértése érdekében többek között újgenerációs röntgeneljárás és kémiai mikroanalízis segítségével is vizsgálták a maradványokat. A röntgenvizsgálatok során – amellett, hogy a belső szerveket nem távolították el – kiderült, hogy a holttesteket számos ékszerrel díszítették, és hogy Kha temetkezési amuletteket is viselt.

A múmiákról vett mintákon végzett vizsgálatok során emellett kiderült, hogy a házaspárt a 18. dinasztia királyi családjához tartozó személyekhez hasonlóan nátronsóoldat felhasználásával mumifikálták. Bár Stephen Buckley, a Yorki Egyetem kutatója szerint az eljárás alkalmazása miatt valóban nem feltétlenül volt szükség a belső szervek eltávolítására, a végeredmény azonban megmutatja, miért volt ajánlatos a kizsigerelés. Kha múmiája ugyanis a test bomlásból származó gázok hatására felpuffadhatott még azelőtt, hogy a „nátronfürdőt” követően megkezdődhetett volna a test kiszáradása, Merit múmiájánál pedig – valószínűleg szintén a belső szervek bomlási folyamatának köszönhetően – ficamokat is felfedeztek.

Mindazonáltal az összezsugorodott belső szervek, valamint a tetemek jó állapota arra enged következtetni, hogy komoly erőfeszítéseket tettek a házaspár bebalzsamozása érdekében. Kha holttestét – legalábbis a külső pályán talált anyagok alapján – egy növényi vagy állati eredetű olaj, egy kis adag balzsam, növényi ragasztóanyag, valamint egy tűlevelű – valószínűleg cédrus – gyantája felhasználásával készült vegyülettel kísérelték meg konzerválni. A baktériumok és a rovarok elleni védekezésért a gyanta és a balzsam volt felelős. 

Merit múmiája esetében egy különleges halolajból, balzsam- vagy aromakivonatból, tűlevelű gyantájából, növényi ragasztóanyagból, valamint méhviaszból készült vegyületet alkalmaztak. A feleség halotti leplén egy, ugyanebből a különös olajból, tűlevelű gyantájából, méhviaszból és pisztáciagyantából készült oldalt jeleit mutatták ki. Kiderült tehát, hogy bár Kha és Merit holttesteit nem pontosan a királyi családhoz tartozók maradványai esetében megfigyelhető módszerekkel mumifikálták, az elithez tartozó házaspárt is igyekeztek hasonló gondossággal konzerválni, mint a társadalmi ranglétrán náluk feljebb elhelyezkedők földi maradványait.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kha múmiáját digitális röntgenvizsgálatnak vetik alá

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár